2010. augusztus 30., hétfő

Shodeinde Dorottya, a bájos kismama az X-Factortól reméli karrierje elindulását


Hangjával kell eltartania családját az RTL tehetségkutatójában feltűnt aranytorkú kismamának, mert színes bőrű férje feladta érte bécsi labdarúgó- karrierjét.


ESÉLY - Az X-Faktor első adásának talán legmegkapóbb pillanata volt, amikor Shodeinde Dorottya színpadra állt. Nem csak a könnyen elérzékenyülő Keresztes Ildikó könnyezett, hanem a nemzet Csótánya, Feró is párás szemmel hallgatta a lányt. Persze nem csak a kristálytiszta hang, s az érzelmes dal váltotta ki az elementáris hatást, hanem az is, hogy a lány gömbölyödő pocakkal énekelt. Az eredmény egyértelmű volt: egyhangú szavazással továbbjutott.

Az aranytorkú kismama a színfalak mögött Nigériából származó férje, Gafar nyakába borulva ünnepelte a sikert. Teljes volt az idill, fokozhatatlan a boldogság. Az RTL Klub műsorának egyetlen nézője sem sejthette, hogy a fiatal házasok megszenvedtek szerelmükért.

– Bécsben ismerkedtünk meg Gafarral, szó szerint szerelem volt az első látásra – mesélte a lány.
– Egy kávézóban üldögélt a barátival, én pedig egy társasággal elsétáltam mellettük. Összetalálkozott a tekintetünk, s abban a pillanatban megpecsételődött a sorsunk. Utánam rohant, leszólított, és telefonszámot cseréltünk. Fél évig utazgattam hozzá Ausztriába, mire elhatározta, hogy Magyarországra költözik.

X-faktor: szerelméért énekel Dóra
Gafar és Dorottya első látásra egymásba szeretett, a vallási különbség sem árt a kapcsolatuknak
Fotó: Bors



Az Afrikában született focista otthagyta ausztriai karrierjét Dorottyáért, a lány sokáig mégsem merte bemutatni a családjának.

– A szüleim nagyon vallásosak, rendkívül szigorúan neveltek. Féltem, hogy kikészülnek, ha megtudják, muzulmán fiúval járok. Így is történt: amikor végre rászántam magam, kiakadtak. Féltettek, azt gondolták, hogy Gafar másképp gondolkodik a világról, mint ők. Pedig nagyon jó ember. Fél évbe telt, mire a szüleim megenyhültek, de az esküvőnkre így sem jöttek el, ellenkezett az elveikkel, hogy részt vegyenek egy muszlim szertartáson. Dorottya ráadásul sok barátját is elvesztette, de a fiatalok eltéphetetlen kapcsolata végül mindenkit meggyőzött. Ma már Gafar a família kedvence, sőt Dorottya szülei kedvéért egy második esküvőn is örök hűséget fogadnak a szerelmesek. Így sem könnyű azonban a helyzetük. A kismama nem titkolja, hogy az anyagiak miatt sem mindegy, hogyan szerepel a tehetségkutatón.

– Imádok énekelni, de az eddigi kisebb versenyeken, örök második voltam. Talán most sikerül, s beindul a karrierem. A gyereket is könnyebb lenne így felnevelni. Ezért indultam el annak ellenére, hogy talán a műsor közben adok életet a babának – mondta el Dorottya.
Forrás: borsonline.hu


Ha nem láttad a válogatáson, itt megnézheted a Videót

2010. augusztus 29., vasárnap

Az első adás


Augusztus 28-án új időszámítás kezdődött, elindult az RTL Klub nagyszabású tehetségkutatója, az X-Faktor. A műsor célja, hogy megtalálják azt a különleges adottságokkal bíró előadót, akinek nem csupán aranytorka van, de sugárzik belőle valami „plusz”. Az X-Faktor magyar győztese akár igazi világsztár is lehet, hiszen a show angol producere kilátásba helyezett egy nagy nemzetközi szuperdöntőt. Nem csoda, hogy a meghallgatásokra az ország minden szegletéből és határainkon túlról is rengetegen érkeztek, ők mind világhírűek szeretnének lenni.
A reményteli jelentkezőket egy kivételes zsűri hallgatja meg: Keresztes Ildikó, Geszti Péter, ifj. Malek Miklós és Nagy Feró.
Az első adás nem szűkölködött igazi tehetségekben, de akadtak szép számmal olyanok is, akik a leginkább a rekeszizmokra hatottak.
De természetesen jócskán léptek a színpadra olyan tehetségek, akik mindenkit elvarázsoltak.


1. adás: Könnyek és ámulat az X-Faktorban! Az RTL Klub gigantikus tehetségkutatója elképesztő pillanatokat tartogatott.



Az első adásból 27 versenyző jutott tovább:

1. Bali Ádám
2. Balogh Eszter
3. Boros Réka
4. Botos Tamás
5. Domonkos Fanni
6. Fehér Amanda
7. Ferencz Péter
8. Jenes Kitty
9. Juhász Gerda
10. Káli Gergely
11. Kocsány Mariann
12. Komondi Júlia
13. Kovács László Stone
14. Köles Eliza
15. Kullai Tímea
16. Muri Enikő
17. Németh Henrietta
18. Németh Katica
19. NON STOP
20. Shodeinde Dorottya
21. SKP
22. Surányi Botond
23. Szalai Piroska Zsuzsanna
24. Szivák Zsolt
25. SZVCREW
26. Takács Nikolas
27. Tőzsér Dénes


Forrás: rtlklub.hu

2010. augusztus 18., szerda

Nem csak a versenyzők készülnek...


Keresztes Ildikó szerint mentornak lenni kemény feladat, és ő alaposan készül is erre a munkára. Első körben végignézte az angol X-Faktor hatodik évadát.

Hát döbbenet, hogy ez mekkora munka és milyen profi az egész show! Ám én hiszek magunkban és abban, hogy – annak ellenére, hogy Nagy-Britannia egy nagyobb és gazdagabb ország – a miénk is lesz ilyen színvonalas és magával ragadó. Mert ez a show nem elsősorban a külsőségek miatt nagy, hanem az érzelmek miatt. Persze aggódom is picit, és magamra is kíváncsi vagyok, hogyan fogom megoldani ezt a feladatot. Megpróbálom a tudásom legjavát adni, ahogyan eddig is. Nagyon tetszik, hogy van egy formátum, egy kipróbált dolog, aminek a kereteit meg kell tartani, de azért azon túl biztos minden országban vannak különböző ötletek, amik csak arra a nemzetre jellemzőek, és ez hozzátesz ehhez a versenyhez. Mi is megpróbáljuk hozzátenni a magunkét...
Ildikó blogját itt olvashatod végig

Indul az X-faktor!


Többé nem titok, augusztus 28-án indul az RTL KLub nagy reménységű műsora, az X-Faktor.

A tehetségkutató műsort már nagyon sokan várják, tudjuk, külföldön hatalmas sikereket hozott a szervezőknek és a fellépőknek egyaránt.



A zsűri már most vérszemet kapott......