2010. december 19., vasárnap

X-Faktor - Finálé - Vastag Csaba 2010 -ben az X-Faktor győztese


Az X-Faktor győztese Vastag Csaba lett

A Finálé: Videó



20:05 - Megkezdődött az X-Faktor finálé, a két műsorvezető ismertette az elmúlt néhány hónap történéseit. Tegnap este Király L. Norbi búcsúzott, a mentorok és a közönség is állva tapsolta a kaposvári fiú teljesítményét. Az X-Faktor döntősei a Train Shake up Christmas című dalával léptek színpadra, a produkciót magyarul énekelték el. Igazi ünnepi hangulat kerekedett a stúdióban. A folytatásban Barabás Éva Galántáról, Szujó Zoltán pedig Veszprémből jelentkezett be.
Videó



20:15 - Elsőként Nagy Feró invitálta a színpadra mentoráltját, Vastag Csabát. A lányok kedvencétől egy Frank Sinatra slágert hallottunk. A Santa Claus is Coming to Town című szerzeménnyel sikert aratott, a közönség őrjöngött. Gesztinek tetszett, bár hozzátette, hogy Csabi kihagyott egy fél sort. Keresztes Ildikónak is nagyon bejött a swinges vonal, és Malek Miklós is jól reagált, bár hozzátette, hogy egy-két helyen elcsúszott a hang. Geszti megvédte, mert a közönség felmordult, hogy ő az egyetlen, aki meg tudja mondani, hogy mit kell hallani, ha más nem is észleli a hibát.
Videó



20:25 - Csaba után Keresztes Ildikó tanítványa Takács Nikolas következett, Ő is
ünnepi dalt választott: Luther Vandross Have yourself a Merry Little Christmas című dallal meggyőzte a nézőtéren ülőket. Ferónak nem jött át teljesen a dal, Malek ellenkezett vele és azt mondta, hogy Nikolasnak ez volt eddig az egyik legjobb előadása az X-Faktorban.
Videó



20:45 - Ismét Vastag Csaba következett, egy házibuli slágerrel érkezett. Ten Sharp You című dallal megosztotta a mentorokat. A hangulat tovább fokozódott, amikor Szujó Zoltánt élőben kapcsolták Veszprémből.
Videó



20:55 - Takács Nikolas az Apáca show betétdalával vívta ki Malek Miki elismerését. Geszti szerint a sapkás srác igazi popsztár, Nagy Feró is elismerően szólt Nikolas teljesítményéről, a rocker azt mondta félti Nikolastól Csabát. Az értékelés után Barabás Évit és a galántaiakat kapcsolták.
Videó



21:04 - Az este első extra produkciójaként Ádok Zolitól hallottuk a Három álom című dalt.
Videó



21:25 - Vastag Csaba Berczki Zoltán Hangokba zárva című dalával újabb női szíveket hódított meg. Párbaj dalával lenyűgözte a mentorokat.
Videó



Út a döntőig: Vastag Csaba - Videó


21:40 - Ugyancsak Bercki Zoltán Hangokba zárva című slágerével állt a közönség elé Takács Nikolas. A galántai fiú könnyeivel küszködve köszönte meg mentorának és rajongóinak a támogatást.
Videó




Út a döntőig: Takács Nikolas - Videó


22:01 - A ma este folyamán utoljára hallhattuk az X-Faktor tizenkét döntősét együtt énekelni. A tehetségek egy Katona Klári dalt adtak elő.
Videó



22:06 - A finálé végéhez közeledve a mentorok értékelték az elmúlt néhány hónap eseményeit.


22:25 - Az X-Faktor finálé második extra fellépője az Első emelet volt. Kikiéktől a "Ma van a Te napod" című új dalt hallhattuk.
Videó



Eredményhirdetés - Videó



Vastag Csaba győzte dala: Videó






Forrás: rtlklub.hu



2010. december 18., szombat

X-Faktor - 10. élő döntő - a két döntős Takács Nikolas és Vastag Csaba


Norbi búcsúzott az X-Faktorból

A selejtezőkben elhangzott dalokkal léptek újra színpadra az X-Faktor dobogósai.

A 10. döntő adása: Videó

19:32
Kezdetét vette az X-Faktor utolsó előtti élő showja, a műsorvezetők ismertették a változásokat. Ma már nem dönthetnek a mentorok, csak a nézők szavazatai számítanak.


19:35
Kivételesen a rajongók is megszólaltak az élő adásban, a dobogósok szülővárosából jelentkezett az RTL Klub három helyszíni tudósítója. Mindhárom városban extázisban várták kedvenceik produkcióit a nézők.

19:43
Nagy Feró felkonferálta a múlt heti párbaj győztesét Vastag Csabát. Robbie Williams Let Me Entertain You című számával lépett színpadra először a veszprémi srác. Csabi legnagyobb fegyverét is bevetette, koreográfiája egyértelműen a női szívekhez szólt. Geszti Péter szerint szórakoztató volt Csabi produkciója, de kicsit soknak érezte a szexuális utalásokat.
Malek Miki mindig talál kivetnivalót egy produkcióban, ezúttal viszont csak a mikrofonpörgetések számát tartotta túl soknak.
Videó



19:52
Keresztes Ildikó őrülten zseniális mentoráltját, Király L Norbit jelentette be a nagyérdeműnek. Norbi is az X-Faktorban elénekelt legelső számával készült a ma estére, ahogy ebben a körben mindenki.
Joe Cocker számával, a You Can Leave Your Hat On-nal ismét megszédítette a közönséget.
Nagy Feró üdvözölte a tényt, hogy Norbi végre énekelt és nem hörgött, neki nagyon tetszett a produkció.
„Büszke vagyok rád Norbikám, hogy megmutattad, hogy igenis tudsz énekelni.” – értékelt Keresztes Ildikó
Videó



20:00
Az egyetlen női mentor egy olyan énekest konferált fel, akinek hangját mindig hallgatni szeretné. Nikolas, Leonard Cohen Hallelujah című számával járult fél év után ismét a közönség elé.
„Annyira jó volt, hogy nehéz megszólalni” – mondta Geszti Péter, aki viszont csak akkor hiszi el, hogy Nikolas tökéletes, ha látja egyszer kalap nélkül.
Ildikó maradéktalanul elégedett volt mentoráltja produkciója után, azt mondta, már a selejtezőkön is tudta, hogy Nikolas ott lesz a végén a háromban.
Videó



20:24
„A felszínen a rock ’n’ roll belül meg a mély érzések” - így vezette fel Király L. Norbi és D. Nagy Lajos közös produkcióját a közönségkedvenc mentora. A közeli helyeken című számmal újabb éneklő produkciót láthattunk Norbitól.
Videó



20:30
Keresztes Ildikó egyik példaképe kezeibe adta Nikolast, aki Kovács Kati Ha legközelebb látlak című számát adta elő az élő legendával.
Videó



20:37
Megvalósult az X-Faktor női nézőinek álma, Vastag Csaba testvérével, Tomival énekelt duettet a második körben. A Don't let the sun go down on me című számmal minden lányt sikerült levenniük a lábukról a tesóknak.
Videó



20:57
„Amit ez a fiú tud, az maga a csoda: Takács Nikolas”. - konferált Keresztes Ildikó.
A harmadik körben a versenyzők mentoraik kedvenc dalát adták elő. Nikolas, Jennifer Hudson And I am telling you című számát énekelte.
„Ezennel kinevezlek Galánta büszkeségének.” „Csak így tovább!” „Te jobb voltál mint a dal.” – csak néhány példa a mentorok reakcióiból.
Videó



21:04
Vastag Csaba jött ki másodiknak a harmadik körre. A Wherever you will go című szám éneklése közben gyakran láthattuk a védjegyévé vált imádkozó mikrofontartást is.
Csabi a színpadot nagyon jól uralod a színpadot – mondta Geszti Péter. Malek Miki külön kiemelte, hogy Csabi torokproblémáiból szinte semmit nem lehetett hallani a produkciók közben.
Videó



21:11
Egyszer csak idejött és felrobbant a ház – mondta Keresztes Ildikó Norbiról. Kid Rock All Summer Long című dalában már visszatért egy kicsit Norbi hörgős hangja, de ez a mentorok szerint egyáltalán nem volt sok.
Norbi üdvözöllek az énekesek birodalmában - értékelt Feró. Norbi csodálatos vagy, imádlak – tette hozzá Ildikó.
Videó



21:34
A közös produkció kicsit rendhagyó volt, ezúttal nem a még versenyben lévő, hanem a már kiesett döntősök énekeltek. Bereczki Zoltán és Szinetár Dóra múlt karácsonyi slágerét az Ajándék című dalt adták elő.
Videó



21:44
A mentorok szinte képtelenek voltak értékelni az estét, annyira izgatottak voltak. Keresztes Ildikó a három dobogóst méltatta, de elmondta mind a tizenkét döntős a szívében marad. Geszti Péter a nélkülöző embereknek ajánlotta, azt a csodálatos energiát, amit a döntősök sugároznak magukból.

21:51
Az este extra produkciójaként a Csillag születik győztese Tabáni István lépett színpadra. A halkszavú énekes első saját nagy slágerét, a Ments meg című számot adta elő.
Videó



22:00
A nézők döntése alapján a vasárnapi fináléban Takács Nikolas és Vastag Csaba küzdenek meg egymással. A versenytől tehát Király L. Norbi búcsúzott.

Eredményhirdetés - Videó



Búcsúzás - Videó



A döntősök - Videó




Forrás: rtlklub.hu


2010. december 11., szombat

X-Faktor 9. élő döntő - Janicsák Vecának is véget ért a verseny, már nincs nő a versenyzők között


Janicsák Veca és Vastag Csaba párbajozott egymással. A nézők Vastag Csabának szavaztak lehetőséget a fináléban.


A 9. döntő adása: Videó

19:30 – Előző héten , az X-Faktor történetében először Magyarországon történt meg az, hogy két testvér egymás ellen párbajozott!
A még versenyben lévő négy tehetség ma este is két dallal készült, egy magyarral és egy külföldivel, illetve lesz egy közös produkciójuk is.

19:39 – A legelső produkciót Nagy Feró mentoráltjától Vastag Csabától hallhattuk. A fiatal lányok kedvence a United Keserű méz című dalával indított. A mentorok közül Malek Miklós kezdte az értékelést, szerinte nem volt igazi a produkció, Miki véleményét Keresztes Ildikó és Geszti Péter is osztotta. Nagy Feró
Videó



19:48 – A folytatásban Geszti Péter invitálta színpadra az egyetlen még versenyben lévő női énekest, Janicsák Vecát. Zorántól választott dalával meggyőzte Nagy Ferót, Malek Miklóst és Geszti Pétert, Keresztes Ildikó viszont nem érezte tökéletesnek az előadást.
Videó



20:06 – A szünet után Takács Nikolas lépett színpadra Michael Jackson Billie Jean dalával megosztotta a mentorokat. Geszti szerint nem volt elsöprő Nikolas, Ildikó szerint viszont nem volt igaza Péternek, hiszen a „sapkás” srác fantasztikus volt.
Videó



20:17 – Az első kör utolsó produkcióját Király L. Norbitól hallhattuk. A rekedt hangú srác a Hooligans nagysikerű slágerét, a Legyen valamit adta elő. Nagy Feró szerint recsegett-ropogott a produkció, Malek Mikit sem vette le a lábáról Norbi, sőt Geszti sem volt elégedett a sráccal.
Videó



20:29 – A második kört Vastag Csaba kezdte, Joe Cocker érzelmes dalával levette a mentorokat a lábukról.
Videó



20:46 – Janicsák Veca következett, egy örült dallal lepte meg a közönséget. Nagy Ferónak bejött Veca ruhája és az előadása is, kicsit ugyan örült volna, ha jobban repeszt Seal Crazy dalával. Miki viszont elismerően nyilatkozott az egyetlen női versenyzőről, Ildikó azonban Feróhoz hasonlóan az erőt hiányolta Veca hangjából.
Videó



20:58 - A második kör harmadik versenyzője Takács Nikolas volt. Korál Maradj Velem című örökzöldjével Ő sem győzte meg az összes mentort. Feró értékelése nem volt szívhez szóló, szerinte kár volt lebegtetnie Nikolasnak a dal végét.
Videó



21:01 - Tina Turner Nutbush city limits slágerével robbant be Király L. Norbi. A tehetség azonban nemcsak énekhangjával, de egy a mellkasán látható Hello Kitty tetkóval is meglepett mindenkit. Sem a produkciója, sem a vicces macskája nem tetszett a mentoroknak.
Videó


21:12 - Indul a harmadik Csillag Születik! Ördög Nóra és Sebestyén Balázs az X-Faktor élő adásában jelentették be, hogy már december 12-én estétől lehet jelentkezni a műfaji megkötések nélküli tehetségkutató műsorba, ahol aztán nincsenek kategóriák és nincsenek korlátok. A harmadik évadban is – a korábbiakhoz hasonlóan - újabb csiszolatlan gyémántok mutatkozhatnak majd be.


21:30 – A négy döntős előadta közös produkcióját, Rácz Gergő Bennünk a világ című dalát.
Videó



21:36 – A mentorok értékelték a versenyzők teljesítményét.


21:40 - Ákos, Mindig a fénybe nézz című dalával szórakoztatta a közönséget a szavazás utolsó perceiben.
Videó



21:52 – Balázs lezárta a szavazást, a színpadra megérkeztek a döntősök. Elsőként Takács Nikolas jutott a legjobb három közé, Őt Király L. Norbi követte.

Janicsák Veca és Vastag Csaba hamarosan párbajoznak egymással!

Janicsák Veca párbaj dala
Videó



Vastag Csaba párbaj dala
Videó



22:04 - A mentorok értékelték a versenyzőket: Geszti Péter és Malek Miklós Vecára, Nagy Feró és Keresztes Ildikó Csabára voksolt.
Így a nézők döntöttek, ők Vastag Csabát juttatták a fináléba.
Videó



Forrás: rtlklub.hu

2010. december 4., szombat

X-Faktor - 8. élődöntő Vastag Tamás távozott a versenyből


Minden idők legmegrázóbb párbaja után Vastag Csaba jutott tovább, de bennmaradásának ára az öccse búcsúzása volt.
Takács Nikolas, Király L. Norbi, Janicsák Veca és Vastag Csaba jövő héten újra színpadra áll!
A teljes adás: Videó


19:30 – Ördög Nóra az X-Faktor élő show-inak kezdete óta először lépett magassarkú cipőben színpadra Balázs mellett. Előző héten Takács Nikolas és Wolf Kati párbaja felkorbácsolta az indulatokat, Nikolas az első versenyző, aki két párbajt is megnyert. Ezen az estén négy társával – Vastag Csabával és Tamással, Janicsák Vecával és Király L. Norbival – együtt Nikolas két produkcióval lép színpadra.

19:39 – Keresztes Ildikó felkonferálta első versenyzőjét, Takács Nikolast, akiről úgy véli, harmincévente egyszer születik ilyen tehetség. Nikolas egy klasszikussal, az Earth Wind and Fire Boogie Wonderlandjével robbant be a stúdióba piros pólóban és fekete kalapban, a háttérben két táncos „segített” neki a bulihangulat megteremtésében. A mentorok szerint több energia kellett volna a produkcióba, de Keresztes Ildikó elégedett volt vele, szerinte már csak egy gombot kell kigombolnia Nikolas ingén.
Videó


19:48 – Keresztes első „gyermekét” a showman Király L. Norbi követette az X-Faktor színpadán. A rockzene-kedvelő Norbi a Tankcsapda Örökké tart című dalát választotta, a produkció közepén a közönség hangosan ujjongani és tapsolni kezdett, míg a reszelős hangú énekes lazán egy székre ült a színpad közepén. Malek Miklós szerint Norbi nagyszerűen át tudja adni a dalait annak ellenére, hogy nem mindig szól gyönyörűen a hangja. Geszti Péter egyetértett, úgy véli, a helyén volt a dal, és elhitte Norbinak, amit énekelt, de megkérte, hogy többé ne forgassa a száját, miután becsukta.
Videó


20:07 – Keresztes Ildikó bejelentette, hogy a versenyzők legfiatalabb tagja, Vastag Tamás érkezik a színpadra. A kisebbik Vastag egy vidám Bon Bon dallal egyenesen beugrott a pódiumra, a mentorok azonban nem voltak maradéktalanul elégedettek, Geszti Péter szerint nem történt semmi a dal közben, Malek Miklós sem tudott sok jót mondani Tominak, Nagy Feró viszont melléállt, szerinte igazi popsztár a kisebbik Vastag.
Videó


20:16 – Tomit a bátyja, Csaba követte az X-Faktor ma esti „palettáján”. A cseppet sem rekedt hangú Csaba torkából Louis Armstrong What A Wonderful World-je csendült fel, a klasszikus slágert egészen átértelmezte Nagy Feró utolsó reménysége. Malek Miklós szerint jó produkciót láttunk, egyedül az őszinteséget hiányolta belőle. Keresztes is szerette volna, ha Csaba lazábban áll hozzá a dalhoz, szerinte meg volt szeppenve, Geszti Péter viszont nem értett egyet, szerinte nagyon is tudatos az idősebbik Vastag-fiú.
Videó


20:25 – Az egyetlen női versenyző, Janicsák Veca következett, akinek erotikus kisugárzását emelte ki mentora, Geszti Péter, amikor felkonferálta. Veca Alexandra Burke Bad Boys című dalával lépett színpadra fekete, csillogó miniruhában. A háttérben stílszerűen a Bad Boys tagjai táncoltak, míg a sötéthajú énekesnő gyönyörű énekhangja mellett hosszú, karcsú lábait is megvillantotta. Malek Miklósnak tetszett a produkció, de legközelebb szeretné, ha a dal végére jobban elszabadulna a pokol. Keresztes Ildikó is örült, hogy a sok lírai dal után végre a dögös Veca mutatta meg magát.
Videó


20:38 – Takács Nikolas egy igazi női dallal érkezett az X-Faktor színpadára, Cserháti Zsuzsa „A boldogság és én” című slágerének éneklése közben igazi ováció tört ki a stúdióban. A közönség hálás tapssal köszönte meg a katartikus pillanatokat. Geszti Péter abszolút elégedett volt, Malek Miklós szerint is feljebb lépett egy szinttel az énekes, őt magával ragadta a produkciója. Nagy Feró sokallta a „modorosságot”, de így is elismerte az előadás nagyszerűségét. Geszti Péter szerint Nikolas először érte el, hogy a refrén közben hátradőlt és hagyta, hogy magával vigye a dal.
Videó


20:57 – Hatalmas lángnyelvek közé lépett be Király L. Norbi a színpadra, egyszerű, fekete pólójában és kék farmerjában hozta azt a Norbit, akit a közönség megszeretett. Humorosan, grimaszolva és átéléssel énekelte el a Def Leppard Let’s Get Rocked című slágerét, a dal közben egy tüzes botot forgatott a kezében, a közönség egyenesen megőrült. Nagy Feró szerint cirkuszban is elfért volna az előadás, Malek Miklós pedig azt mondta, mindig tudta, hogy lőport tart a zsebében, ettől robban ekkorát a színpadon. Geszti Péter szerint pedig Norbi végre rájött, miben rejlik az ereje és ezt nagyon ügyesen használja.
Videó


21:03 – Vastag Tamás egy sokkal érzelmesebb dallal fordult a közönség felé a második körben, Eric Claptontól a Tears In Heaven-t adta elő. Malek Miklós szívesen hallgatta Tomi előadását, gratulált hozzá, Nagy Feró pedig arra kérte, hogy maradjon ilyen egyszerű, aranyos kölyök, mint amilyen most. Geszti Pétertől is csak dicsérő szavakat kapott, „mentoranyja” pedig egyenesen elolvadt a produkciótól.
Videó


21:08 – Vastag Csaba lírai oldala után megmutatta a tökös legényt a Hooligans Királylány című dalával. Csaba végre újra „sok” lehetett ebben a dalban, körülötte szexi táncoslányok keringtek, az oszlopra is felugrott, miközben lazán előretolta a csípőjét. Geszti szerint Csaba az X-Faktor ideális alfa hímje, Malek viszont annak örül, hogy az énekhangja egyre jobban szól. Keresztes Ildikó is örömmel fogadta a „dögös Vastag” visszatérését, Feró pedig a rajongóknak még többet ígér Vastag Csabából.
Videó


21:13 – Janicsák Veca dögös énje után egy igazán érzelmes, magyar dallal lépett színpadra. A Quimby és a Csík zenekar balladája, a Most múlik pontosan csendült fel az egyetlen női énekestől. A stúdiót meghatott csend uralta a produkció alatt, Ferót elvarázsolta a dal, ahogy Malek Miklóst is, akinek elszorult a torka, nem is tudott megszólalni. Geszti Péter szerint kinyílt Vecában valami gyönyörűség, amit most át tudott adni a közönségnek.
Videó


21:34 – Az öt döntős előadta közös produkcióját, a Magna Cum Laude Színezd újra! című dalát.
Videó


21:43 – A mentorok értékelték a versenyzők teljesítményét.

21:45 – Bereczki Zoltán legújabb slágerével, a Szállj velem!-mel szórakoztatta a közönséget a szavazás utolsó perceiben. Bereczki teljesen komolyan gondolta a dal címét, a produkció közepén szélsebesen felrepült a színpad fölé.
Videó


21:52 – Balázs lezárta a szavazást, a színpadra megérkeztek a döntősök. Kihirdették a továbbjutókat, Nikolas, Norbi és Veca megmenekült, Vastag Csaba és Vastag Tamás hamarosan párbajoznak egymással!


22:04 – Vastag Tamás Josh Groban-dallal indult el a bátyja ellen, Csaba pedig Demjén Ferenc Jégszívével lépett a közönség elé. Mindkét fiú hangja elcsuklott a párbajdal alatt.

Vastag Tamás párbaj dala
Videó


Vastag Csaba párbaj dala
Videó


A döntés
A testvér párbaj után a mentorok Vastag Tamást küldték haza.
Videó



Forrás: rtlklub.hu