2011. november 26., szombat

X-Faktor 2. - 7. élő show

A ROCKTENORST NEGYEDIK PÁRBAJÁN LEGJOBB BARÁTJUK GYŐZTE LE

Tarány Tamás és Geszti csapata duettet énekelt, de ez egyiküknek sem hozott szerencsét. Tarány a legjobb öt közé jutott.

2011. 11. 26. - 7. élő show - Videó

Az X-Faktor ma este a természet erejének jegyében telik. A legjobb hat énekes két dalt ad elő, ebből egy duett lesz.

19:40 - A hetedik élő show első fellépője mentora, Malek Miklós szerint igazi hurrikán. Tarány Tamás Joe Cocker Summer In The City című dalát adta elő aranyba öltözött táncosnők gyűrűjében. Hangján kívül gitártudását is megcsillogtatta a produkció alatt. Gesztinek nagyon tetszett az előadás, tiszteletbeli rocktenorrá avatta Tarányt. Keresztes Ildikó továbbra is imádja az énekest, de kevesli az arcjátékát, aminek előhívására beígért egy-két pofont. Feró szerint szívmelengető és szerethető előadás volt, nagyon tehetségesnek tartja Tamást.



19:48 - Muri Enikő Feró szerint minden stílusban profi. Ezen az estén Enikő egy Zanzibár-dalt választott, a címe Március végétől. Feró mentoráltja ismét elővehette rockos énjét, Keresztes Ildikó Enikő rajongójának nevezte magát értékelésében. Malek Miklós több erőt várt volna, Geszti szerint viszont épp az volt a jó a produkcióban, hogy ennyi energia épp elég volt ahhoz, hogy tökéletes legyen.



19:54 - Baricz Gergő újra lassú dallal lépett színpadra. A Black Wonderful Life-jával szállt versenybe a legjobb öt közé jutásért. Feró fél tőle, hogy ha ilyen újoncok vannak, mi lesz velük, öregekkel? „Nagyon jó voltál, szeretlek” – zárta értékelését Nagy Feró. Malek az előadás egyediségét dicsérte, Geszti szerint volt egy érdekes aurája a produkciónak, de helyenként hamis hangok hagyták el a torkát. Keresztes Ildikót rázta a hideg az előadás alatt, és kiemelte Gergő azon képességét, miszerint egy sikerre vitt örökzöldből már most képes újat varázsolni.



20:10 - Kocsis Tibort megerősítette az előző heti párbaj. „Ha az embernek elszabadul a lelke éneklés közben, az jó, de ha a közönség is elszabadul, az az igazi. És most ez megtörtént” – mondta Nagy Feró értékelésében. Keresztes Ildikónak nagyon tetszett a dal, de szeretné, ha Tibor még jobban ellazulna. Geszti Péter azt mondta, Kocsist néha ledobja a színpad, de ez most nem történt meg, jól sikerült a produkciója.



20:18 - Kováts Verát mentora futással is edzette a hetedik élő show-ra. Vera Adele Set Fire To The Rain című dalát énekelte hófehér ruhában, a háttérben a dobosok ütői körül vízcseppek repkedtek. Geszti Péter imádja Verát is és a dalt is, de többet várt az énekesnőtől, hiányolta a drámát az előadásból. Keresztes szerint nagy falat volt ez a választás, de a lányból áradó cukiság elfeledtette vele a hamisságokat. Malek vidámabb, önfeledtebb dalt várt Verától.



20:24 - Geszti Péter csapata, a Rocktenors a Koral Homok a szélben című örökzöldjével állt színpadra. Malek szerint több önbizalomra lenne szüksége a fiúknak, mert nagyon jók és ez volt az eddigi legjobb produkciójuk. Keresztes úgy látta, néha megijedtek maguktól a csapat tagjai, hogy mekkorát énekeltek és emiatt visszavettek egy kicsit, pedig nem kellett volna. Nagy Feró azt mondta, többet hoztak ki a dalból, mint amennyi igazából volt benne. Mentoruk megdicsérte a Rocktenorst, amiért felnőttek az X-Faktorhoz.



20:46 - Az X-Faktor legszebb hangú énekese és énekesnője, Kocsis Tibor és Muri Enikő fogott össze George Michael és Mary J. Blige dalával az As-szel, hogy lenyűgözzék a közönséget és a mentorokat. „Gyerekek, maradjatok együtt szerintem! Tibó, jól állt neked ez a dal” - mondta Geszti Péter, Keresztes Ildikó is nagyon élvezte a produkciót, annyira, hogy szeretett volna felugrani közéjük, szerinte jól működött a kémia a két énekes között. Malek és Feró is le volt nyűgözve.



20:51 - A Rocktenors tagjai jó barátjukkal, Tarány Tamással álltak össze egy dal erejéig, a The Rasmus In The Shadows című slágerére. Feró szerint iszonyú elementális erővel énekeltek, megdicsérte Tarányt, amiért egymaga tartotta a frontot a háromtagú csapattal szemben. Geszti az eddigi legjobb produkciónak nevezte értékelésében a duettet, Keresztes szerint pedig a legérdekesebb duett volt, amit valaha látott.



20:57 - Baricz Gergő és Kováts Vera egy párt alkottak a színpadon a Time After Time alatt. „Nagyon édesek vagytok így, azon gondolkodtam, hogy forgatnék veletek egy filmet, ha rendező lennék, de lehet, hogy ez az élet filmje volt” - kezdte az értékelést Malek Miklós. Keresztes, Feró és Geszti elolvadt a páros cukiságától, Ildikó visszavágyott 20-as éveibe a produkció hatására.



21:12 - A hat döntős előadta közös produkcióját. Roy és Ádám Az én órám másképp jár című dalát adták elő.



21:20 - Újra az X-Faktor színpadán Király L. Norbi! Valahol elveszett című saját szerzeményét adta elő cilinderes, flitteres dresszbe öltözött táncosnők és félmeztelen táncosok között. Norbi dalának felénél lángba borult a színpad, a produkció végén a táncosok hurcolták el a színpadról egy utolsó üvöltés kíséretében, lábait a földön húzva.



21:29 - A szavazás lezárása után színpadra vonultak az énekesek. Akik biztosan a legjobb öt között vannak: Kocsis Tibor, Baricz Gergő, Muri Enikő és Kováts Vera.
A Rocktenors és Tarány Tamás párbajozik ma este.

21:44 - A párbajt a Rocktenors kezdte. Az Aerosmith I Don’t Wanna Miss A Thing című slágerét adták elő.



21:47 - Tarány Tamás a Shinedown Second Chance című dalát választotta.



21:51 - A mentorok értékelték a párbaj-dalokat. Malek a Rocktenorshoz szólt először, nagy dolognak nevezte, hogy egy csapat idáig eljutott, szerinte reményt adnak a jövőbeli csapatoknak, de őket küldte haza. Geszti Péter mostohagyereknek nevezte a Rocktenorst, akik sokat bizonyítottak, Tarány Tamást küldte haza. Keresztes Ildikó szerint a Rocktenorsnak kell búcsúznia, ahogy Nagy Feró is a csapatot küldte haza. Tarány Tamás bejutott a legjobb öt közé.
A döntés - Videó





Forrás: rtlklub.hu

2011. november 19., szombat

X-Faktor 2. - 6. élőshow

NAGY FERÓ A NÉZŐKRE BÍZTA A DÖNTÉST, LIL. C BÚCSÚZOTT AZ X-FAKTORTÓL

A bulislágerek estjén Kocsis Tibor és Lil. C párbaja után a mentorok nem merték eldönteni a továbbjutó sorsát, így végül a nézői voksok döntöttek.

2011. 11. 19. - 6. élőshow - Videó


ZÚZUNK AZ ÉJSZAKÁBAN

Az X-Faktor döntősei a legmenőbb bulislágerekkel készültek a ma estére. Nagy Feró múlt heti csalódása után igazi harcra számít a színpadon.

19:32 - Ördög Nóra szokatlan módon az X-Faktor tánckarával együtt köszöntötte a nézőket jelezve, hogy ez az este valóban a táncról és a buliról szól majd.

19:40 – Az estét Malek Miklós mentoráltja Kocsis Tibor nyitotta meg Adam Lambert If I had you című számával. Tibi a hét első felét végigszenvedte egy betegség miatt, napokig készülni sem tudott a rá váró újabb megmérettetésre, a mentorok szerint mégis nagyon jó produkciót hoztak össze mentorával. Keresztes Ildikó külön kiemelte, hogy bár Tibinek a lírai számok jobban állnak, most mégis elhitette vele, hogy egy buliba érkezett.



19:45 – Geszti Péter utolsó még versenyben lévő csapatát a Rocktenorst konferálta fel, akik Chad Kroeger és Santana közös dalával az Into the night-tal készültek a bulizós estére. Feró csak úgy jellemezte a produkciót, hogy korrekt, de Keresztes Ildikónak is nagyon tetszett a tenorok előadása, bár hozzátette, kicsit lehetett volna tisztább hangjuk a fiúknak.



20:04 – Keresztes Ildikó a tánc és a buli nagymestereként konferálta fel Lil. C-t. A mentoroknak összességében tetszett, ahogy a múlt heti párbaj győztese Ne-yo Beautiful monster című számát énekelte, de Geszti Péter és Malek Miklós kicsit többet várt az afro hajú sráctól.



20:10 – Kováts Vera nagy megtiszteltetésben részesült a héten, hiszen kevés versenyzőnek adatik meg, hogy a műsorban elénekelt dal eredeti előadója lássa el jó tanácsokkal. Tóth Gabi viszont meghívta magához Verát, hogy kicsit fellazítsa a szerinte feszült versenyzőt. A fiatal énekes lány a mentorok szerint bár jól előadta Miley Cyrus Party in the USA című számát, de többen Tóth Gabinak is igazat adtak, aki szerint kicsit feszült még a az X-Faktor legfiatalabb versenyzője a színpadon.



20:18 – Tarány Tamás a Flashdance betétdalának Rácz Gergő által átdolgozott verzióját adta elő, ami rendkívül jól állt neki. A dalválasztást is nagyon megdicsérték a mentorok, de persze nem annyira, mint Tomi hangját, azt ugyanis nem tudták eléggé, mindenki meg volt elégedve szakmailag az énekessel.



20:36 – Nagy Feró popkirálynőként konferálta fel második színpadra lépő mentoráltját, Muri Enikőt. Az eredeti előadónál, Lady Gagánál sokkal visszafogottabb ruhában színpadra lépő előadó, mosolyt csalt az összes mentor arcára a The edge of glory éneklése közben. Még Malek Miklós sem tudott belekötni a produkcióba Feró legnagyobb meglepetésére és örömére.



20:42 – Keresztes Ildikó a mezőny legnagyobb egyéniségeként jelentette be Baricz Gergő színpadra lépését. A Jet – Are you gonna be my girl című számával Gergő az összes mentort levette a lábáról, Feró is csak annyit tudott mondani, hogy ez az igazi rock’n’roll.



20:56 – Színpadra lépett az este első extra fellépője a Carbonfools, ami történelmi pillanat a műsor életében. Az X-Faktor közönsége először láthatott olyan zenekart a színpadon, amely inkább az underground vonalat képviseli Magyarországon.



21:16 – A hét még versenyben lévő versenyző közösen adta elő Cozombolis A zenétől felforr a vérem című számát, amelynél találóbb című dalt nehéz lett volna találni erre a bulis estére.



21:22 – Színpadra lépett az este második extra fellépője, az igazi partyarc, Fluor Tomi. Az egykori rapper egy slágereiből összeállított különleges megamixet készített erre az estére, így hallhattunk részletet a Mizuból, a Lájkból és a Halendából is.



21:31 – Megvannak a végleges eredmények – jelentette be Ördög Nóra a feszült versenyzők előtt állva. Baricz Gergő, Muri Enikő, Kováts Vera, a Rocktenors és Tarány Tamás a nézői szavazatok alapján biztosan továbbjutottak, így bizonyíthatnak a jövő héten is.
Párbajra kényszerül Lil.C és Kocsis Tibor.

21:47 – A párbajt Lil. C kezdte, aki Enrique Iglesias Hero című számával próbálta meggyőzni a mentorokat, hogy őt juttassák tovább.



21:51 – Kocsis Tibor Phil Collins Against all odds című slágerével készült a párbajra.



21:54 – Keresztes Ildikó és Malek Miklós nem okozott meglepetést, mindketten saját mentoráltjuk mellett álltak, így azok ellenfelét küldték haza. Geszti Péter nagyon nehéz döntést hozott, de úgy gondolja Lil. C-ben van meg igazán az, ami a színpadra kell, így ő Kocsis Tibit küldte haza. Nagy Feró dönthette volna el a párbajt, de ő Lil. C-t küldte haza, így a nézői szavazatokra maradt a döntés. A bulislágerek estjén a legkevesebb szavazatot Lil. C kapta, így ő búcsúzott az X-Faktortól.
A döntés - Videó







Forrás: rtlklub.hu

2011. november 13., vasárnap

X-Faktor 2 - 5. élőshow

BAGOSI ALEXÁT KÜLDTÉK HAZA A MENTOROK

A díjnyertes dalok éjszakáján Bagosi Alexának fejeződött be a verseny az X-Faktor 2011-ben. A 21 éves debreceni tehetségnek LiL. C-vel kellett párbajoznia.

2011. 11. 12. - 5. élőshow - Videó

DÍJNYERTES DALOK ESTÉJE AZ X-FAKTORBAN

Ez a mai a díjnyertes előadók és díjnyertes dalok estéje, tehát sok olyan slágert hallhattunk, amelyek elismerésben részesültek, vagy éppen a dalok előadóit jutalmazták a popszakmában.

19:30 - Ördög Nóri ismét fantasztikus ruhakölteményben, de ezúttal sapka nélkül lépett színpadra. A mentorok köszöntését követően kezdetét vette a show.
A díjnyertes előadók és díjnyertes dalok estéjét a Rocktenors nyitotta meg, Geszti csapatától a Guns'N'Roses – Don't Cry című örökzöldjét hallhattuk. A mentorokat meggyőzték a fiúk, nem találtak hibát az előadásban.



19:50 – A folytatásban Nagy Feró lánya, Bagosi Alexa következett: az énekesnő a Pussycat Dolls első lemezéről választott dalt, az I Don't Need A Man című számmal azonban nem nyűgözte le a mentorokat, egyedül Feró volt elégedett a produkcióval.



19:58 – Harmadikként, Keresztes Ildikó mentoráltja Baricz Gergő állt a nagyközönség elé. Gergő tolmácsolásában csendült fel a Kings Of Leon - Use Somebody című slágere. A fiatal tehetség nagy sikert aratott a Grammy–díjas dallal.



20:11 – A szünet után Kováts Vera jött, látott és énekelt. Tóth Gabi - Elég volt című slágerével megosztotta a mentorokat. Geszti Péter, Keresztes Ildikó és Malek Miklós szerint is rossz volt a dalválasztás.



20:16 – Ákos dala a Minden most kezdődik el szólt Tarány Tamástól. Ez a dal 1 éven át volt első helyen a magyaroszági hivatalos kislemezlistán, az album pedig, amelyen szerepelt, az év rockalbuma lett 2007-ben! Malek állva tapsolta "tanítványát", Nagy Feró szerint egyre jobban áll Tamásnak a színpad, Keresztes Ildikónak és Geszti Péternek is elállt a lélegzete Tamás produkciójától.



20:28 – Egy újabb magyar aranylemezről szólt egy sláger: a Fekete Vonat Hol van az a lány című dalát Lil. C énekelte! Az X-Faktor tehetségét dicsérték ugyan a mentorok, de a múlt heti sikerét nem tudta felülmúlni.



20:43 – Nagy Feró csak szuperlatívuszokban beszélt harmadik versenyzőjéről, Muri Enikőről. Robbie Williams Feel című slágerével lépett színpadra Feró "gyermeke", egy biztos: Enikő ma nem okozott osztatlan sikert a mentorok között.



20:55 – Utolsóként, Kocsis Tibor énekelte a Kinek mondjam el vétkeimet című dalt. Friderika ezzel a számmal nyerte meg 1994-ben a Táncdalfesztivált, majd a negyedik helyet szerezte meg vele az Eurovíziós Dalfesztiválon! Tibi maximálisan teljesített ma este is, sőt: produkciója annyira meghatóra sikerült, hogy még Ördög Nórinak is elcsuklott a hangja.



21:06 - Az X-Faktor 8 legjobb énekese előadta közös produkcióját, Tóth Vera Sorskerék! című slágerét.



21:14 – A közös produkció után Ördög Nóri bejelentette, hogy tavasszal ismét lesz Csillag születik! Hamarosan élesedik az oldal, ahol lehet majd jelentkezni.

21:24 - A díjnyertes előadók és díjnyertes dalok estéjén az extra produkciót Wolf Katitól hallottuk.



21:28 - Ördög Nóri lezárta a szavazást és megérkeztek a végleges eredmények. Biztosan továbbjut a következő show-ba: Baricz Gergő, Kocsis Tibor, Tarány Tamás, Kováts Vera, Muri Enikő és a Rocktenors.
Bagosi Alexa és Lil. C párbajozik.

21:50 - A párbajt Bagosi Alexa kezdte. Bryan Adams Heaven című balladáját adta elő az első alkalommal párbajozó énekesnő



21:52 – A második alkalommal párbajozó LiL. C egy R. Kelly örökzölddel az I Believe I Can Fly című dallal készült a párbajra.



21:59 - A mentorok értékelték a párbajdalokat és szavaztak: Nagy Feró LiL. C-t küldené haza, Keresztes Ildikó Bagosi Alexára mondott nemet, Malek Miklós is Alexáról mondana le az X-Faktor további show-iban. Ezen a héten is Geszti Péterre maradt a döntés. LiL. C-re szavazott, így az X-Faktor Bagosi Alexának ért véget.
A döntés - Videó





Forrás: rtlklub.hu

2011. november 5., szombat

X-Faktor 2 - 4. élőshow

A NÉZŐK DÖNTÖTTEK: AZ APOLLO23 BÚCSÚZOTT AZ X-FAKTORTÓL

Geszti Péter ismét rémálomhoz hasonló helyzetbe került. Újra két csapat állt egymással szemben, de csak egy maradhatott. A Rocktenors.


2011. 11. 05. - 4. élőshow - Videó


A feldolgozások estéjét Kováts Vera nyitotta. Lil. C swinggel lepte meg a mentorokat, Baricz Gergő a humorával nyűgözte le őket, Bagosi Alexa pedig eddigi legjobb produkcióját nyújtotta a Mizu feldolgozásával.

19:30 - Ördög Nóri sapkában lépett be a színpadra, hogy végre ne a hajával legyenek elfoglalva az újságírók, de gyorsan a mentorokra terelődött a figyelem. Geszti Péter sok levegővétellel és fohászkodással élte túl a múlt hetet, az Ikrek most már a fiúcsapatoknak szurkolnak.

19:40 - A feldolgozások estéjét Kováts Vera nyitotta a How Do You Do! újragondolt verziójával. Mentora szerint ez a dal elénekelhetetlen. Geszti Péter úgy érezte, hogy egy matinéműsort lát és leszúrta Vera mentorát, Ferót, mert szerinte túlcukrozta ezt a dalt. Keresztes Ildikónak sem tetszett a produkció, szerinte az énekesnő ma volt a leggyengébb. Malek Miklós annyira imádja Verát, hogy nem tud rá haragudni emiatt a dalválasztás miatt.



19:48 - Tarány Tamásnak nehéz volt a rock-est, pedig ez a stílus igazán az ő asztala. Az adás előtt szakított a menyasszonyával, de nem akarja, hogy a magánéleti problémái bármire kihassanak. A feldolgozások estjére Madonna Music-jának rockos változatával készült és óriási sikert aratott. Feró csak Tamás mozgását kifogásolta, de minden más nagyon tetszett neki. Keresztes Ildikó is elégedett volt, de nem találta merésznek a dalválasztást, Geszti viszont megdicsérte Tamást és azt mondta, hétről hétre nagyobbra nő a szemében. Malek Miklós elismeréssel nyugtázta, hogy mennyire sokat és mennyire gyorsan fejlődik az énekese.



19:55 - Az Apollo23 Rihanna Umbrellájának rockabillys feldolgozását választotta, a három fiú egy-egy táncoslányt pörgetett a produkció alatt. Malek Miklós megvette az előadást, tetszett neki és szerinte jól illett a dal a fiúkhoz. Keresztes Ildikó továbbra is a lazaságot hiányolta, Feró kicsit unta a produkciót, de kedve támadt táncolni közben, végül megdicsérte a táncoslányokat. Geszti azt mondta a fiúknak, hogy jól összezavarták Ferót és büszke rájuk, amiért nemcsak az előadás volt szuper, de jól is énekeltek.



20:09 - Kocsis Tibor dühös volt magára a rock-esten bemutatott produkciója miatt. Malek szembesítette mentoráltját a hibáival, mielőtt folytatták volna a gyakorlást. Tibor ezúttal egy hozzá jobban passzoló dalt választott, az I Want To Know What Love Is feldolgozását. Geszti Péter megdicsérte az énekest, de hiányolta a varázst, ami a Queen-dalnál már megcsillant. Ildikónak az első feléig nem tetszett a produkció, de a végére magával ragadta, Feró hasonlóképpen érzett, de elismerte, hogy Tibor elindult a fejlődés útján. Malek Miklós rosszindulatúnak nevezte mentorkollégáit és elmondta, hogy amit Kocsis tud, azt nem lehet megtanulni, arra születni kell.



20:17 - A Rocktenors már két párbajról tért vissza győztesként, de a múlt heti párbaj jobban megviselte őket, mint az első. Visszatértek a gyökerekhez és a 80-as évekhez a Take On Me-vel. A mentorokat megosztotta az előadás, Maleknek tetszett és megdicsérte Máriót a magas hangok kiénekléséért, Ildikónak és Ferónak viszont egyáltalán nem jött be a produkció.



20:26 - Muri Enikőt a fiúk kedvenceként konferálta fel mentora, Nagy Feró. Enikő egy EDDA-dal, az Érzés feldolgozását választotta, Keresztes Ildikó szerint viszont sokkal több érzés van az énekesnőben, mint amennyit mutatott ebben a produkcióban. Geszti Péter értékelésében elmondta, hogy néha van fűszer az előadásaiban, néha pedig nincs, csak egy dologra kell figyelnie, arra, hogy őszinte legyen. Malek Miklós is csatlakozott ehhez a véleményhez és buzdította Enikőt arra, hogy vállalja fel jobban a személyiségét, mert biztos benne, hogy az legalább annyira gyönyörű, mint a hangja.



20:42 - Lil. C ezen a héten olyan stílusban mutatkozik be, amilyenben még soha. Az It’s My Life swinges feldolgozásával állt a mentorok és a közönség elé, ezúttal a hangja is mélyebben szólt, mint eddig. A mentorok semmi negatívat nem tudtak mondani a produkcióról, mindannyian le voltak nyűgözve és meglepetten nézték végig Lil. C előadását. Még azt is sikerült elérnie Lil. C-nek, hogy ne a szexi táncoslányokat, hanem őt nézzék a mentorok. Keresztes Ildikó boldogan konstatálta, hogy senki semmi rosszat nem tudott mondani mentoráltjáról.



20:50 - Ismét Ildikó mentoráltja lépett színpadra, ezúttal Baricz Gergő okozott meglepetést. Egy szál gitárral állt ki a közönség elé, de néhány sor után meghajolt és eltűnt a színpad mögött, hogy egy másodperc múlva keményebb taktusokra robbanjon be és szántsa fel a színpadot egy mikrofonálvánnyal a kezében. A mentorok figyelemreméltó egyéniségnek tartják Gergőt és megdicsérték az előadását is. Keresztes Ildikó szerint Gergő egyszeri és megismételhetetlen.



20:58 - Bagosi Alexának mentora, Feró új irányt mutatott. Szexi előadónak akarja látni Alexát, ezért sokat beszélgettek és karakteres női előadók titkát fejtegették. Alexa a Mizu jazzes feldolgozását adta elő, a szöveget is átírták alexásra, a produkció pedig akkora sikert aratott a mentorok körében, mint még soha. Az énekesnő szexi és karizmatikus volt, Geszti elismeréssel értékelte az előadást, Ildikónak is nagyon tetszett, Malek Miklós csupán több tüzet szeretett volna, ám Geszti Péter azonnal szót emelt Alexa mellett és leszögezte, igenis szexi és tüzes volt, épp annyira, amennyire a dal megkívánta.



21:15 - Az X-Faktor 9 legjobb énekese előadta közös produkcióját, a Gringo Sztár Szabadulj fel! című slágerét.



21:28 - A feldolgozások estéjének extra produkcióját Ágnes Vanilla nyújtotta egy meglepetésvendéggel, a Szerelem első vérig főszereplőjével Bery Arival karöltve.



21:35 - Ördög Nóri lezárta a szavazást és megérkeztek a végleges eredmények. Biztosan továbbjut a következő show-ba: Bagosi Alexa, Tarány Tamás, Baricz Gergő, Muri Enikő, Kocsis Tibor, Lil. C, Kováts Vera. Az Apollo23 és a Rocktenors párbajozik.


21:50 - A párbajt a Rocktenors kezdi. Bon Jovi Always című balladáját adták elő harmadik párbajukon.



21:53 - Az Apollo23 Demjén Ferenc Most kell eldöntenem című örökzöldjével készült a párbajra.




21:57 - A mentorok értékelték a párbajdalokat és szavaztak: Malek Miklós az Apollo23-at küldené haza, Feró is az Apollo23-ról mondana le az X-Faktor további show-iban. Keresztes Ildikó a Rocktenorst küldené haza, Geszti Péterre maradt a döntés. A Rocktenorsra szavazott, így a nézők döntenek: az X-Faktor az Apollo23-nak ér véget.

A döntés - Videó





Forrás: rtlklub.hu