2012. december 16., vasárnap

2012- X-Faktor3 - 11. élő adás - Finálé - A győztes: Oláh Gergő

OLÁH GERGŐ NYERTE A 2012-ES X-FAKTORT

A 2012-es X-Faktor legjobb énekesnője Antal Timi, a győztese pedig Oláh Gergő lett.

X-Faktor 2012 - 11. élő adás 2012. 12. 16-án: - Finálé - Videó


A show-t a 12 döntős fergeteges közös produkciója indította, aztán Ördög Nóra tűzpiros estélyiben libbent színpadra, ami már megmutatta a kismama legszebb báját, melyet Geszti sem hagyott szó nélkül.

A döntősök szülővárosaiban ma este is összegyűltek a rajongók, hogy együtt szurkoljanak a kedvencüknek. Antal Timi rajongói Bánffyhunyadon nézik együtt a show-t, Oláh Gergő rajongói pedig Salgótarjánban szurkolnak. Hogy milyen ott a hangulat, a helyszínekről D. Tóth András és Barabás Éva mindenről beszámoltak.

A mai Fináléban a döntősök eléneklik a kedvenc dalukat azok közül, amelyeket az élő show-k során adtak elő, aztán ismét kapnak majd egy-egy meglepetés duett partnert, végül pedig mindketten eléneklik majd a Győztes dalát, ami idén egy kifejezetten nekik, erre az alkalomra írt dal.

A finalisták közül Oláh Gergő lépett először színpadra kedvenc James Brown dalával. Keresztes Ildikó próbált megszólalni, de a közönség nem hagyta, végül ki tudta mondani: őt levette a lábáról, dögös volt. Malek Miki szerint Gergő már nyertes, Geszti pedig azt mondta, így tökéletes. Ferótól is csak dicséretet kapott. Gergő meghatódva köszönte, hogy itt lehet a Fináléban.

Antal Timi az Over the Rainbow című Leona Lewis dalt választotta. Másodszorra is nagy sikert aratott vele, a közönség és több mentor is állva tapsolt. Ferót elrepítette a mesék birodalmába, mint egy csodálatos tündér. Keresztes azt hitte, nem tud már rátenni, de sikerült neki. Geszti azt hitte, csak egyszer lehet szépen elénekelni ezt a dalt olyan gyönyörűen, de most is nagyon jól sikerült. Malek Miki szerint Timi egy picike énekesmadárka óriási szívvel. Antal Timi nem is gondolta, hogy eddig eljut, és könnyeivel küszködve köszönte, hogy ezt átélheti.

Geszti Péter beváltotta szombaton tett ígéretét, miszerint, ha Oláh Gergő bejut a Fináléba, ő bizony elnyom egy Gangnam-style-t. Lasszózott, lovacskázott, még Ördög Nóra is segítségére sietett a színpadon.

Miután az első kör lement, kezdődhettek a várva-várt meglepetés duettek.
Oláh Gergő Vastag Csabával, az X-Faktor 2010 győztesével az Őrizd az álmod! című dalt adták elő. Gergő nagyon fel volt dobva, hogy Vastag Csabával állhatott egy színpadon, mert feltöltötte energiával. Csaba csak annyit mondott Gergőnek: Őrizd az álmod, míg élsz!



Antal Timi Kocsis Tiborral, a tavalyi X-Faktor nyertesével énekelhetett. A Lásd a csodát című dalt adták elő. Timinek fantasztikus érzés volt Tibóval duettet énekelni, aki elárulta, kezdetektől Timinek szurkolt.



Ördög Nóra bejelentette, 2013-ban is lesz X-Faktor.
A jelentkezéssel kapcsolatos minden információt megtalálnak itt!

A Finálé is bővelkedik meglepetésekben: Geszti Gangnam style-ja után Kocsis Tibor és Vastag Csaba is a színpadra lépett, és még hátra vannak a Győztes dalok.

Oláh Gergő kezdte a Győztes dal eléneklését. Rakonczai Viktor, Rácz Gergő és Szabó Ági közös szerzeményét, A törj ki a csendből című dalt adta elő. Feró büszke Gergőre, nagyon jól szerepel a döntőben, Keresztes szerint ez a dal az övé volt, Malek is azt érezte, mindent beleadott Gergő. Geszti reméli, hogy ez a dal Gergő hangjával jut el a későbbiekben az emberekhez.

Ezután Antal Timi is előadta ugyanezt a dalt, Miki még el is sírta magát. Keresztes Ildikó is úgy érezte, megszületett Timi első dala, és bevallotta, imádja a Gergőt, de lány még sosem nyert, most kell. Feró nagyon irigy Mikire Timi miatt. Geszti minden jóból jó sokat kívánt Timinek utolsó jogán. Miki könnyeivel küszködött, alig bírt megszólalni.

Az X-Faktor Fináléjába hozta el vadonatúj dalát a Hooligans. Az Egyformán című dal hatalmas sikert aratott a stúdióban.



Az extra fellépő után Feró és Keresztes Ildikó kihirdette a Bandaháború győztesét. A 2012-es Bandaháború szakmai fődíjának nyertese egy szegedi underground zenekar lett. Stílusuk és megjelenésük igen formabontó, semmihez sem hasonlíthatóan újszerű. A nyertes tehát a The Shudras zenekar Paranoia című videoklipje.

A 12 döntős búcsúprodukciója után következett az év legkülönlegesebb extra produkciója.
Csak az X-Faktor színpadán, egy megismételhetetlen produkcióban most először énekelt együtt az élő zenei legenda és az egyik legsikeresebb hazai énekesnő, aki maga az extravagancia. Tóth Gabi és Presszer Gábor a Zenevonat című dalt adták elő.



Megkezdődött a visszaszámlálás. A feszültség tapintható volt, ezekben a pillanatokban mindenki arcára ráfagyott a mosoly.
Végül Ördög Nóra kinyitotta a borítékot, mely Oláh Gergő nevét rejtette.




Gergő utoljára az X-Faktor színpadán remegő hangon elénekelte a Győztes dalt.




Forrás: rtlklub.hu


2012. december 15., szombat

2012- X-Faktor3 - 10. élő adás - a harmadik helyezett Csobot Adél

ANTAL TIMI ÉS OLÁH GERGŐ AZ X-FAKTOR FINÁLÉJÁBAN

A nézők döntése alapján Csobot Adél búcsúzott a Finálé előtti döntőben. Malek Miklós versenyzője így harmadikként végzett a 2012-ben, az X-versenyzők között. A „swing hercegnő” potyogó könnyekkel, mégis mosolyogva élvezte ki a búcsúzó, álló tapsvihart.

X-Faktor 2012 - 10. élő adás 2012. 12. 15-án: - Videó


Újra összeálltak az X-versenyzők, egyetlen dal erejéig ismét együtt énekeltek a színpadon, a One Direction egyik dalát, a One Thing-et adták elő.



A csapatnak köszönhető visszaemlékezés és egymásra találás után mindegyik, még versenyben lévő énekes rajongótáborából bejelentkeztek a riporterek. Antal Timi imádói, családtagjai és barátai Bánffyhunyadról köszöntötték a lányt. Oláh Gergő tábora Salgótarjánban gyűlt össze, ahol még egy sajátos drukkoló verssel is megleptek mindenkit. Csobot Adél szerelmesei pedig Nagykárolyból üdvözöltek mindenkit – kesztyűstől, vörös rúzzsal a női ajkakon.

TIMI, ADÉL, GERGŐ: KI LESZ AZ A BIZONYOS KETTŐ?

Antal Timi gömbvillámként kápráztatott, Oláh Gergő zeneiségével vívta ki a csodálatot, Csobot Adél pedig már nemcsak bájos kisugárzásával, de hangjával is elvarázsolt mindenkit az első körben a mentorok szerint.

Antal Timi volt az este első fellépője, aki a válogatókon elénekelt dalát hozta ismét a színpadra. Újra mikrofont ragadt és a szőke, érces hangú énekesnő: Duffy, Mercy című dalát tette ismét a magáévá. Piros ruhában és táncos lányok gyűrűjében ragyogott. „Kicsi óriás: óriási hanggal” – üvöltött fel rögtön Keresztes Ildikó a produkció után. Ferót elvarázsolta a rövid ruha varázsa, Geszti Péter szintén elámulva ismerte el: jobb volt, mint a válogatón. „A csiszolatlan gyémántból drágakő lett” – zárta le a véleményezést mentora, Malek Miklós.

Oláh Gergő kedvenc énekesétől, Stevie Wondertől hozta el ismét a Part Time Lover című dalt. Kék bőrkabátban és állandó táncmozdulatokkal tarkította produkcióját. „Természetesen árad belőled a zene, csak csodállak” – áradozott Ildikó. Sok munka, gyakorlás van mögötte és persze tehetség, lelkendezett Geszti Péter. Nagy Feró nem bírt magával és a végletekig szavalta Gergő iránti rajongását.

A férfias pörgés után, ismét egy lány érkezett az X-Faktor színpadára: Csobot Adél. A híres Caro Emerald dal – That Man –, és Malek Miklós versenyzője ismét egymásra találtak. „A másik minibomba” – kiáltotta ki magából Ildikó, persze azt is hozzátette, hogy legszívesebben megzabálná a lányt „egy szelet vajas kenyéren”. Feró szerint Adél az első fellépése óta rengeteget fejlődött, Geszti Péter és Feró pedig egyet értettek abban, hogy Adél visszahozza a „swing-korszakot” Magyarországra. Miklós is büszkén szögezte le, hogy hiába veszi mindenki „alapnak”, hogy Adél mindenkit elvarázsol, mert most már a hangjával is ugyanezt teszi.


A VERSENYZŐK DUETTEKKEL SZÁNTOTTÁK FEL A SZÍNPADOT

Antal Timi lírai oldalát kiénekelve, Kasza Tiborral lépett színpadra. Oláh Gergő a csípőmozgást és a pörgős zenét hozta el Bebével. Csobot Adél pedig kettéosztotta a színpadot: a nappalt és az éjjelt képviselték Beryvel.

Antal Timi Kasza Tiborral indította el a duettek sorát. Az énekes egykori zenekarától, a Crystaltól énekelték el az Amíg csak élek című számot. Ördög Nóri és Timi a produklció után rögtön bekapcsolták az adásba a lány rajongótáborát, élükön D. Tóth Andrással. Az ismerősök nemcsak Timinek, de a nézőknek is üzentek: „kevesen énekelnek jól, olyan nehéz számokat, mint Timi”. A versenyző könnyeivel küzdve fogadta a dicsérő szavakat.

Oláh Gergő Bebe segítségével hozta el a bulit az X-Faktor stúdiójába, egy Back II Black slágerrel: Tevagyazakitalegjobban. A táncőrület után Barabás Évihez kapcsoltak, Gergő rajongóihoz. Volt osztályfőnöke, Julika is mikrofonhoz jutott: „Gergő egész Magyarországot a szívébe tudja zárni”. Kántálás, üvöltés és sikító tömegek után Gergő nevetve fogadta a tanárnője megszólalását.

A duettek körét Csobot Adél, Bery-vel zárta, közel sem magányosan, az Egyedül című dalt előadva. Természetesen a lány sem maradhatott ki a „kapcsolásból”, Mádai Vivien vezetésével az ő rajongói is képernyőre jutottak, ahol meglepetés szurkolója Lola is üdvözölte. Nem beszélve a fiatalemberről, aki élő adásban vallott szerelmet Adélnak.

A harmadik körben a versenyzők olyan dalokat hoztak a közönségnek, melyeket párbajra tartogattak.
Ismét Antal Timi lépett először a kamerák elé, Whitney Houston Run To You című dalával. Feró szerint nagyon nehéz dalt választottak Timinek, szerinte most egy pluszt kapott a lánytól. Ildikó szerint a legcsodálatosabb az volt, hogy visszaidézte neki Timi a nemrég elhunyt Whitney-t. Geszti Péter már régóta várta, hogy a „kispacsirta” a szívéből énekeljen, és most végre eltalálta a mentor szívét. Miklós szerint mentoráltja az egyetlen, aki eléri nála a libabőrt.

Oláh Gergő egy Michael Jackson dalt hozott, kicsit új felfogásban: a Billy Jean-t Chris Cornell elgondolásában énekelte el. A lassabb, drámaibb verziót Ildikó egyszerűen imádta: rázta a hideg, annyira jónak tartotta a produkciót. „Az X-Faktor egyik nagy eredménye vagy te” – mondta Feró. Malek pedig nevetve szögezte le, ha ezt a dalt egy párbajon énekli el, az ellenfelének nem lett volna esélye. „Geri, ebben az évben velem nem történhetett volna jobb dolog, mint te” – dicsérte versenyzőjét Geszti Péter.

Csobot Adél Louis Armstrong dalát, a What A Wonderful World-öt énekelte. Feró csodák csodájának nevezte Adélt, úgy érezte, mintha Hófehérkét nézte volna a színpadon, teljesen beleesett a lányba. Ildikó szerint Adél igazi énekesnő lett. Péter a lány „jelenségét” életédesítőnek nevezte, tetszett neki a produkció. Malek Miklós: „Nagyon komoly lépés volt. Én nem egy dívát látok, hanem egy angyalt, aki ide szállt közénk”.

Első extra fellépőként Viva Starr kápráztatta el az X-közönséget. A lány fiatal kora ellenére, már egy ideje a világsiker felé halad. Rengeteg híres producerrel dolgozott már együtt, exkluzív produkcióját óriási tapssal és ovációval fogadta a nézősereg.



Takács Nikolas A boldogság te vagy című dalát adta elő: lágy hangjával bezengte az egész stúdiót. Az X-Faktor első szériájának második helyezettje hű volt magához, és egy kalapban lépett a színpadra.



TIMI, ADÉL, GERGŐ

Három dalt énekeltek, a mentorokat elkápráztatták, már csak a döntés van hátra: kiket küld tovább a közönség, hogy megküzdjenek a győzelemért? És kinek engedik el a kezét, hogy harmadikként végezzen az X-Faktorban?

Végül elérkezett a döntés pillanata, Nóri először Antal Timi nevét mondta ki, majd Geszti Péter versenyzője, Oláh Gergő nyugodhatott meg: bejutottak a Fináléba.
Így Csobot Adélnak kellett búcsúznia. Könnyes, mégis boldogan csillogó szemekkel köszönt el az X-Faktor színpadától.




Forrás: rtlklub.hu

2012. december 8., szombat

2012- X-Faktor3 - 9. élő adás - a kilencedik kieső: Szabó Dávid


Utoljára volt a mentorok kezében a döntés, mégsem ők döntöttek, a nézőkre bízták a választást.
A nézők két lányt és egy srácot juttattak tovább a végső küzdelembe.
Szabó Dávid búcsúzott a versenytől, a negyedik helyen végzett.

X-Faktor 2012 - 9. élő adás 2012. 12. 8-án: - Videó

A visszaszámlálás éjszakáján mindenki ideges, még a mentorok is, hisz a döntőbe jutás a tét. Antal Timi produkciója után Péter és Miklós egymás szavába vágva vitáztak.


Csobot Adél egy tüzes tangóval indította az estét. Táncban nem volt hiány. Keresztes Ildikó elismerte, fantasztikusan tangózott a lány, de azt érezte, picit el volt veszve, túlságosan koncentrált. Feró biztos benne, hogy színpadra teremtette az Isten Adélt. Szerinte a profikat megszégyenítette. Geszti tudja, ez nagyon nehéz feladat volt, de cukin megoldotta. Furcsállta a szenvedélyes dalválasztást, mert szerinte Adél inkább Hófehérke-típus. Malek egyszerűen megemelte nem létező kalapját. Adél nem tagadja, bomba van a szívében, és nagyon élvezte, hogy megmutathatta ezt az oldalát is.

Aztán az egyik legsokoldalúbb döntős, Oláh Gergő következett, aki most megmutatta, hogy a csibészes mosoly mögött mély érzések is vannak. Zongorán kísérte saját magát, miközben Berki Tamás Tartozom című csodálatos dalát adta elő. Geszti felrohant hozzá a színpadra, és nagyon megölelgette a „fiát”. Malek nagyon örült, hogy élőben zongorázott Gergő. Ildikónak is eljutott a szívéig, szép volt, sallangmentes, elhitte. Feró örült, hogy a múlt heti kisiklása után itt üdvözölheti a döntőben. Geszti szerint Gergő nemcsak egy énekes, hanem zenész, és ezt bebizonyította. Gergő ezzel a dallal szerette volna megköszönni az eddigi támogatást és szeretetet.

Szabó Dávid versenyprodukciója következett, aki egy Elton John nótával érkezett. Feró azt mondta, ha így folytatja, benne lesz a TOP3-ban. Ildikó végre elhitte neki, megjött az a fűszer, amit mindig is hiányolt. Miki szerint énekelt már sokkal jobban is, Geszti állítja, ő a kisherceg, és ő az egyik legszebb férfi énekes ebben az országban.

Az első kört Antal Timi produkciója zárta. Malek Miklós elárulta, Timinek magánéleti problémái adódtak, párjával kicsit elhidegültek egymástól. A lány szerencséjére egy angyal a mentora, aki tartotta benne a lelket, Timi pedig Wolf Kati Szerelem, miért múlsz? című slágerével kiénekelhette magából a fájdalmat. Geszti nagyon szereti ezt a dalt, ő írta, szerinte Timi remekül elénekelte, bár voltak hangi problémák, de még mindig több érzés kellene. Feró veszekedni kezdett Péterrel, szerinte Geszti állandóan csak piszkálja Timit, és szerinte pont hogy volt benne érzelem. Ildikó csodálja a lányban, hogy 18 évesen ilyet nyújtott, a szenvedély meg az érzelem meg majd idővel megjön. Miklós szerint Pétert az téveszti meg, hogy Timi egy magabiztos nő, akinek gyönyörű lelke van.

A második fordulót a megállíthatatlan Oláh Gergő indította egy fergeteges Queen nótával. Malek azt mondta, ha Geszti lenne, azt mondaná, ilyet már láttunk, több érzelem kéne, de mivel nem Geszti, ezért csak szimplán megdicsérte. Feró szerint az eleje erőtlen volt, Ildikó érezte a fiún a nyomást. Geszti köszönte Miklósnak a kritikát, és szerinte kicsattanó volt.

Csobot Adél csodás, hófehér estélyi ruhában John Lennon előtt tisztelgett második dalával. John Lennont épp 32 éve, ezen a napon lőtték le New Yorkban. Geszti szerint merész dalválasztás volt, látta, hogy benne volt a tisztaság, de kicsit sulis maradt a dolog. Sugárzott belőle a szépség, de kevés volt. Ildikó szerint komoly énekesnő lett Adélből, és őt elvarázsolta, olyan volt, mint egy földre szállt angyal. Feró nem is érti, miért izgult, mert csodálatos volt Adél, aki egy új oldalát mutatta meg. Miklós szerint most énekelt Adél a legszebben lassú dalt. Szerinte nagyon is varázslatos, ha egy művész gyermeki szemmel, őszintén szemléli a dolgokat.

Szabó Dávid egy egyveleggel következett. Miklós szerint tisztességesen énekelte, de hiányolta a mentor munkáját belőle, mert nem volt összerakva a produkció. Geszti szerint most sok ember gondolta otthon, hogy milyen jók is voltak a 90-es évek. Ildikó szerint Dávid olyan előadó, akit ki lehet tenni egy nagyszínpadra. Feró állítja, most elvesztettek egy színházi embert, viszont nyertek egy popsztárt.

Antal Timi egy Eric Carmen dallal érkezett. Feró nagyon izgult a mély hangok miatt, mert volt ott egy csomó bizonytalanság. Ildikó annyit mondott, csodásan szól a pici lány hangja. Geszti szerint nagyon szépen tolta, a második refrénnél a hideg is rázott mindenkit. Malek megköszönte, hogy megint megugrotta a lécet.

A négy döntős közös produkciója és az extra fellépő, a Belmondo oldotta még egy picit a feszültséget, de aztán újra komolyra fordult a dolog, ugyanis eljött az idő, hogy kiderüljön, ki a 2012-es X-Faktor három dobogósa.



Párbaj nélkül megúszta a top 3-ba jutást Antal Timi és Oláh Gergő.
Szabó Dávid és Csobot Adél küzdött az utolsó dobogós helyért.
A párbajt Szabó Dávid kezdte, majd Csobot Adél lépett a színpadra.

A döntés: Videó
Utoljára volt a mentorok kezében a döntés. Geszti elmondta rögtön az elején, hogy mindkettőjüket nagyon szereti, kedves emberek, de Dávid előrébb tart szakmailag, ezért Adélnak kell hazamennie. Miklósnak mind a két párbajdal tetszett. Dávid már párbajhős, Adélnak viszont ez új szituáció volt. Miklós elismerte, hogy Dávid előrébb áll szakmailag, de Csobot Adélban nagyobb az X-Faktor. Ildikónak tetszett, hogy mindketten nagyon nehéz dalt választottak, hogy küzdöttek az utolsó pillanatban is. Adél érdekesebb, Dávid viszont profibb. Ildikó nem a szívére hallgatott, ezért Adélt küldte haza. Feró úgy érezte, két angolkeringő versenyezett egymással, szerinte kínlódtak mind a ketten. Nem tudott dönteni, nem akart dönteni, és nem értett egyet saját magával, de a nézőkre bízta ezt a feladatot. A nézők úgy döntöttek, hogy a Finálé hétvége előtt Szabó Dávidot küldték haza.





Forrás: rtlklub.hu

2012. december 2., vasárnap

2012- X-Faktor3 - 8. élő adás - a nyolcadik kieső: Stone

AZ X-FAKTOR ÖTÖDIK HELYEZETTJE: STONE

Ezúttal háromszor is színpadra álltak a versenyzők: két-két egyéni produkcióval és egy közös dallal. Wolf Kati is visszatért az X-Faktor színpadára. Egy férfias párbaj után a mentorok döntöttek, és Stone-t küldték haza

X-Faktor 2012 - 8. élő adás 2012. 12. 1-én: - Videó


A nyolcadik élő show-t Oláh Gergő indította Bruno Mars és Cee Lo Green slágerével, a The Other Side-dal. A vastaps közben Feró próbált megszólalni, kérte a fiút, menjenek el együtt egy buliba. Keresztes Ildikónak nem tetszett, szerinte erőlködött Gergő, Malek Miki is ezen a véleményen volt. Geszti a mentoráltja energiáját szereti a legjobban, és hogy mindig friss slágerrel érkezik. Gergő elárulta, a torka be van gyulladva, de ez nem kifogás, tényleg erőlködött egy kicsit, de jó volt neki elsőként énekelni.

Másodikként egy igazán nagy játékos következett, Csobot Adél. Ezt a dalt eredetileg Toldy Mária, Malek Miklós édesanyja énekelte. „A régi lányok úgy tudnak főzni, mint az anyjuk, a maiak úgy tudnak inni, mint az apjuk.” Mondta Geszti, aki hozzátette, hogy tetszetős volt, és jól állt neki a dal, de olykor kicsit sok volt neki. Keresztes Ildikó szerint ügyesen megoldotta, olyan, mint egy díva reinkarnációja. Malek Miki elárulta, édesanyja is nézte otthonról, és biztosan nagyon tetszett neki. Feró is csak dicsérte Adélt, aki szavakat sem talált, örült, hogy elénekelhette.

Adél után az igazi rekorder, Stone lépett színpadra, aki már háromszor győzött párbajban, így idén eddig ő énekelt a legtöbbször az X-Faktor színpadán. Charlie Mindenki valakié című slágerét adta elő. Miklós szerint jó volt a dalválasztás, majd megjegyezte, hogy míg más versenyzők komplett koreográfiát tanulnak, Stone csak jobbra-balra lépegetett. Feró egyszerűen szereti. Gesztinek tetszik, hogy az önértékelése rendben van, az viszont nem, hogy a kereteiből nem lép ki. Ildikó szerint ebben a dalban pont annyi volt, amennyit megcsinált Stone.

Szabó Dávid Ricky Martin Livin’ La Vida Loca című slágerével pörgette fel a bulit. Feró azt gondolja, nagyon a színpadra teremtetett Dávid, de a refrének nem voltak rendben. Ildikónak a nőszédítő szerepkör nagyon tetszik, de a hangok tényleg nem voltak rendben. Miki szerint jól sikerült a produkció. Geszti szerint jó erős, paprikás volt, és úgy néz ki, mint egy félisten. Szabó Dávid elárulta, Keresztes Ildikó sokat segített neki abban, hogy elengedje magát a színpadon.

Antal Timi azt már megmutatta, hogy kincs van a torkában, most a szívét is kitárta, miközben a Csík zenekar dalát énekelte. Geszti szerint érdekes, szép, tiszta és fényes volt. Keresztes Ildikó szerint Timi szájából hallva megtelt tartalommal ez a népdal, de hiányolta a szenvedélyt. Feró szerint nagy bátorság volt ilyen dalt hozni az X-Faktor színpadára, de nagyon jól tette, mert nagyon jól állt neki. Malek Miki szerint ugyanúgy megérintette minden ember szívét, mint egy nagy slágerrel.

Dés László és Bereményi Géza csodálatos dalát, a Nagy utazást énekelte a második fordulóban Oláh Gergő, aki ezzel a dallal eddigi produkcióira feltette a koronát. Keresztes Ildikó azt kívánja, mindenki így énekeljen, nagyon megérintette. Feró bizonytalanságokat érzett az elején, de a végére nagyon elkapta a szívét. Miki szerint az eleje nagyon darabokra esett, de kinyílt, mikor improvizált, az nagyon tetszett neki. Geszti elmondta, a dal eleje direkt volt leültetve, hogy aztán feljöjjön, és ez nagyon is sikerült. Oláh Gergő szemébe könnyek szöktek, mikor Ördög Nórával arról beszéltek, közmunkásból mivé cseperedett az X-Faktor alatt.

Kylie Minogue Loco-motion című slágerét hallhattuk Csobot Adéltől, akinek ismérve, hogy minden pillanatban képes lekötni a közönség figyelmét. Feró nemcsak Adélt, Mikit is megdicsérte, mert nagyon szerethető volt ebben a dalban. Ildikó kicsit unatkozott néhány résznél. Geszti szerint ez már nem elég, hiányzik neki valami tartalom. Miki ezzel vitatkozott, és ő biztos benne, az Isten Adélt jókedvében teremtette.

Stone a buli után megmutatta érzelmes oldalát is, mikor a Scorpions Send me an angel című slágerét énekelte. Gesztinek az eleje tetszett, a többi darabos volt, mert Stone nincs jóban az angol nyelvvel. Keresztes Ildikó elmondta, hogy Stone valóban nem tud angolul, de ezért ne bántsa. Malek Miki várta a robbanást, de nem kapott.

Beyonce Crazy in love-ja megbolondítva kicsit Gnarls Barkley Crazy-jével – ezzel robbantotta fel a házat Antal Timi, aki bebizonyította, hogy egy igazi nagy koncerten is megállná a helyét. Malek Miki állva tapsolt, Ildikó alig bírt megszólalni a közönség éljenzésétől. Ildikónak egyáltalán nem tetszett a dal közepéig az amit csinált Timi, de onnan elkezdett megszületni az az Antal Timi, akit ő szeret. Feró nem értett ezzel egyet, szerinte nagyon szépen fel volt építve, és végig bulizott. Geszti Ildivel értett egyet, nem volt szinkronban az elején a dallal, de a vége jó volt. Miki csak azt látta, hogy bejött egy profi, annak ellenére, hogy két hónapja csinálja.

A második kört Szabó Dávid Demjén Ferenc Hogyan tudnék élni nélküled című számával zárta. Mikinek nagyon tetszett, sallangmentes volt, popsztáros volt. Ildikónak voltak problémái vele, pedig ő a legnagyobb rajongója. Feró élvezte a dalt, Geszti nem értett egyet Ildikóval. Szerette, hogy szerény maradt, de közben erőteljes is.

Az öt döntős utoljára együtt Kökény Attila és Bencsik Tamara dalával lépett a színpadra, és szívül szerint megállították volna az időt.
De ez csak pár percre sikerült, mikor Wolf Kati extra produkciójával kényeztette a közönséget. Ő is azok közé tartozik, akiknek az X-Faktor megváltoztatta az életét. Az énekesnő két éve a hetedik élő show-ban búcsúzott a műsortól. Akkor talán gondolni sem mert rá, hogy egyszer egy nyolcadik élő show-ban is szerepe lesz, pláne nem extra fellépőként.



Párbaj nélkül biztosan továbbjutott a kilencedik élő show-ba: Csobot Adél, Antal Timi, és Oláh Gergő, így Stone-nak és Szabó Dávidnak kellett párbajoznia.
A párbajt Stone kezdte, majd Szabó Dávid lépett színpadra párbajdalával

A döntés: Videó
Keresztes Ildikó kezdte az értékelést, állítja, ő a legnagyobb rajongója Dávidnak, és az összes bulijára bérletet fog váltani, de ő dolgozott együtt Stone-nal, tiszteli a szorgalmát, így Dávidot küldte haza elcsukló hangon. Geszti Péter azt gondolja, Stone a saját X-Faktorát már megnyerte, és hogy tőle már nem várhat többet, ezért neki kell hazamennie. Feró kijelentette, utálja ezt a részét a műsornak, ezért nem kertelt sokat, Stone-t küldte haza. Miklós szerint ez egy nagyon szép párbaj volt, Stone szerinte nagyon szerencsés, hogy idáig eljutott, végül őt küldte haza.





Forrás: rtlklub.hu