2010. június 2., szerda

Geszti Péter lesz Nagy Feró mentortársa az X-faktorban


A ma esti Fókuszban az X-Faktor újabb mentoraráról hull le a lepel, 20.05 perctől látható az interjú Geszti Péterrel.

Geszti mind zenei alkotásaival, mind szinkronszerepeivel a hazai zenei élet meghatározó alakjává vált az elmúlt évek során. Első emlékezetes alakításai Mézga Aladár és Lúdas Matyi szinkronhangjai voltak, a mai gyerekek pedig a Jégkorszak trilógia Sidjeként és a 2005-ben készült Pál utcai fiúk filmfeldolgozás mesélőjeként ismerhették meg a hangját. Az Ötödik elem rajongók is szívükbe zárták nagyszerű alakítását mint Ruby Rhod, azaz Chris Trucker magyar hangja.

Már a nyolcvanas években, főiskolásként dalszövegeket írt az Első Emelet formáció számára. Később a Rapülők és a Jazz+Az zenekarok tagjaként sikeres zenei karriert futott be.

1996-ban mutatta be a Pesti Színház Békés Pál íróval és Dés László zeneszerzővel közösen írt musicaljét, a mai napig játszott Dzsungel könyvét (850. előadásán van túl). Nagy sikerű filmekhez, például A miniszter félreléphez és az Üvegtigrishez is írt fülbemászó, azóta már klasszikussá vált betétdalokat. Az 1999-ben vetített Kalózok című film előkészületeiben és szereplőként forgatásain több szerepben is kipróbálhatta magát. 2006-ban zenészként közreműködött Für Anikó színművész saját szólólemezének összeállításában. A mai napig ír dalszövegeket Zsédának, az Első Emeletnek, Rúzsa Magdinak.

Televíziós karrierjét a Rockstúdió, majd az Ász című tehetség kutató ifjúsági műsor vezetésével kezdte 1989-ben, és 1992-ben folytatta a Megáll az ész elnevezésű produkcióban. 1990-től 1995-ig a Danubius Rádió zenei programjainak műsorvezetője.

1999-ben Bakos Gáborral és Fatér Barnával alapítója az @®© óriásplakát kiállításnak. Mentori tevékenységének kiemelkedő állomása volt 2005-ben a Magyarország dal megszületése. 2007-ben megálmodja a Nemzeti Vágta elnevezésű országimázs fesztivált, amely 2008-ban, 2009-ben, és idén is megrendezésre kerül. 1990-től 2005-ig az Akció Reklámügynökség kreatív igazgatója, számos Aranypenge-díj nyertese. 2008-ban ötletadóként vett részt a Médiaunió megalakításában.

1993-ban és 1994-ben a MAHASZ Arany Zsiráf díját, 1994-ben a Magyar Televízió nívódíját nyerte el. 1994-ben Huszka Jenő-díjat, 1995-ben Déri János-díjat kapott. A Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjével 2005-ben tüntették ki.

Házas, felesége Ditz Edit, egy leánygyermek, Sára Lujza boldog édesapja.


Forrás: rtlklub.hu

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése