2010. október 2., szombat

Az X-faktor versenyében már csak 24 előadó küzd


Geszti: Az életet nem mentorálhatjuk!

Szó bennszakadt, hang fennakadt a hatodik válogatón: sokan elvéreztek a hatalmas nyomás alatt. Ám még így is nehezen dőlt el: kik legyenek benne a legjobb 24-ben?


Az előző fordulóban ötvenen jutottak tovább, ezúttal pedig ismét feleződött a létszám: a 6. forduló után már csak huszonnégyen folytathatták a versenyt. Ebben a körben számos új kihívással kellett szembenézniük a továbbjutóknak: ismét egyedül álltak a zsűri elé, továbbá 30 megadott dal közül választhattak – ami óriási dilemmát jelentett számukra.

A Nyári-lányok ezúttal sem bíztak semmit a véletlenre: saját sminkessel és fodrásszal készültek az újabb megmérettetésre, amit már Ördög Nóra sem bírt szó nélkül hagyni, mondván: ez még neki sem jár, holott ő vezeti a műsort. Keresztes Ildikót azonban nem a külsőségek nyűgözték le: tátva maradt szájjal jegyezte meg Nyári Alíz produkciója után, hogy „Magyarországon ilyet még nem nagyon hallottam”. A másik tehetséges testvérpár is hozta a tőlük megszokott színvonalat, így a Vastag-fivérek is elégedetten távozhattak. Wittmann Zsolt U2-előadására Feró csak annyit mondott: „Jó volt, b*szki!”

Shodeinde Dorottya pedig hangja mellett viselkedésével is lenyűgözte a zsűrit: terhessége legutolsó fázisában ugyanis zokszó nélkül bírta a fárasztó tempót. Király L. Norbert sem hazudtolta meg magát: bár nem tanulta meg rendesen a szöveget, menetközben szellemesen átköltötte azt, bevetve közben a már jól ismert rángó-hörgő motívumokat. A végén Keresztes Ildikó is csak annyit tudott kipréselni magából, hogy „Szerelmes vagyok!”.

A közönséget ezúttal a családtagok és a barátok jelentették, de úgy tűnt, még ez sem enyhítette az eluralkodó stresszt és pánikot. Sőt, a zsűri többször is hangot adott csalódottságának.

Kállai-Kiss Zsófia elrontotta a dalt – hiába vetett egy hozzátartozója még keresztet is a nézőtéren –, így a zsűri legnagyobb sajnálatára elvérzett ebben a fordulóban. Fási Dóra sem készült fel eléggé, amiről betűkkel teleírt karja árulkodott, Váradi Gyula Pepe pedig még ennél is tovább ment: remegve fogta a kezében a dalszöveget. Bodnár Attilára már csak annyit mondtak: „minden értelemben megrázó tragédia volt az egész”. Akadtak, akiket csak úgy tudtak átmenteni a következő fordulóra, hogy csapattá vonták össze őket. Geszti Péter ezt a mélyrepülést úgy summázta, hogy a tehetség nem egyenlő a profizmussal, ők pedig különben sem mentorálhatják az életet.

A végén igen nehéz dolga volt a zsűrinek, hiszen már az egyes kategóriákat is figyelembe kellett venniük a szelektálás során. Bár ezúttal is bőven fogytak a zsebkendők, végül megszületett a döntés, hogy melyik 6-6 fiú, lány, huszonöt év feletti énekes és csapat mérkőzhet meg egymással az élő adás előtti utolsó fordulókban.





A tehetségkutatóból egyre többen távoznak, mostanra mindössze huszonnégyen maradtak.


Az X-Faktor Táborába 150 versenyző költözött be, de már csak 50 reményteljes jelentkező maradt versenyben. A zsűri eddig is kemény döntéseket hozott, ám még csak most kezdődik az igazi, olykor fájdalmas harc.

Szombaton este az RTL Klubon valódi drámák szemtanúi lehettünk, hiszen már csak 24 előadó folytathatja a küzdelmet. A többieknek fájó búcsút kellett venniük a műsortól és ezt nem mindenki viselte jól…

Íme, a 24 tehetség, akiért a továbbiakban is szurkolhatunk:

Lányok:

1. Domokos Fanni
2. Janicsák Veca
3. Muri Enikő
4. Németh Katica
5. Shodeinde Dóri
6. Szirota Dzsenifer


Fiúk:

1. Hegyi Dávid
2. Király L. Norbert
3. Spiriev Teodor
4. Szabó Előd
5. Takács Nikolas
6. Vastag Tamás


Csapatok:

1. Conformity
2. Karma:
Alaswad Mona
Muri Enikő
3. Kőrös Mimi – Szakács Gegrő
4. NON STOP
5. Réder Nóra – Kádár Szabolcs
6. Summer Sister:
Nyári Edit
Nyári Aliz


25 év feletti énekesek:

1. Bakó Krisztina
2. Nádor Dávid
3. Szabó Mariann
4. Vastag Csaba
5. Wittmann Zsolt
6. Wolf Kati



Forrás: rtlklub.hu

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése