2010. október 31., vasárnap

X-Faktor 3. élő döntő - a Summer Sisters búcsúzott a versenytől


Sokkoló verseny után esett ki a Summer Sisters


A harmadik élő show rockhimnusz-estéjén a Summer Sisternek kellett távoznia, miután Janicsák Vecával párbajoztak. A verseny végső állása mindenkit meglepett.

Felcsillantak a stúdió lámpái, és belépett az X-Faktor két műsorvezetője, Ördög Nóra és Sebestyén Balázs. A mai este a rockballadáké, ahol kemény riffek és érzelmek csapnak össze egymással. Az est sztárvendége ezért stílusosan egy vérbeli rocker, Tóth Gabi lesz. Szétnyíltak a falak, majd bekonferálták a négy mentort: Keresztes Ildikót, Nagy Ferót, Geszti Pétert és Malek Miklóst.

Teljes adás videó

Miután elhangzottak az általános ismertetők és szabályok, felavatta a színpadot Nagy Feró első versenyzője, Vastag Csaba, aki Bon Jovi - It's my life című számával dobta be magát. A közönség felállva tapsolt neki, Keresztes Ildikó pedig rögtön hozzátette, hogy szerinte ez a műfaj be van csípődve, de Csaba megmutatta, hogy kell ezt modernül előadni. Geszti Péter szerint teljesen jól eltalálta az arányokat. Malek Miklós szerint azért voltak gondok, de nagyon tetszett neki az előadás. Nagy Feró szerint mentoráltja feltette a lécet, hiszen mindent megcsinált, amire kérte.
Videó



Malek Miklós felkonferálta a lakkban és bőrben újjászületett Summer Sisterst, akik az AC/DC - You shook me all night long című klasszikust adták elő, erotikusan megkörnyékezve a táncosfiút. Nyári Edit a nagy vadulás közben még ki is villantotta a fehérneműjét - Nagy Feró később úgy vélte, feltörölték a táncossal a padlót. Ildikó szerint nagyon rendben volt a produkció, Geszti Péter pedig sosem gondolta volna, hogy jó állna nekik ez a műfaj, de úgy vélte, a show az ének rovására ment. Malek Miklós viszont nagy előrelépésként konstatálta a számot.
Videó



Takács Nikolast Keresztes Ildikó úgy hívta be, hogy garantálta a szájak tátva maradását. A kalap-attribútumáról felismerhető fiú Prince - Purple rain című számát énekelte. Geszti azzal viccelődött, hogy immár beszállna a kabátüzletébe is, és szerinte nagyon jól énekelt, bár hiányolta belőle a kellő őrültséget. Miklós dinamikusabbnak vélte az előző heti előadásnál, Nagy Feró hamis hangokat vélt felfedezni benne - ennek ellenére kicsúszott a száján, hogy k*rva jó volt. Ildikó 98%-ot adott neki, mert csak majdnem mindent csinált meg a megbeszéltekből.
Videó



Malek Miklós felkonferálta az X-Faktor legtöbb főből álló versenyzőjét, a NON STOP-ot, akiknek köszönhetően a nézők a ring körül érezhették magukat. A bokszkesztyűben éneklő csapat ugyanis a Survivor legendás Eye of the tiger című számát parodizálta el. Geszti Péter szerint nemsokára 100%-os lesz a banda, Keresztes Ildikó szerint is nagyon jó volt a show. Nagy Feró szerint is fejlődtek, és sokkal jobban énekelnek, mint azelőtt. Malek Miklós hozzátette, hogy végre sikerült összehozni egy sporteseményt egy zenei eseménnyel.
Videó



Janicsák Veca mentora, Geszti Péter szerint mindig a szívére figyel. Christina Aguilera - Fighter című dalával, egy szögecses mellényben csapódott be a színpadra az ezúttal hullámos hajú szépség. Nagy Feró és Keresztes Ildikó szerint nagyon jól állt neki a stílus, Malek Miklós azonban úgy vélte, Veca inkább egy kedves, tüneményes rockernek tűnt. A mentorok kissé összevesztek ezen, de Geszti Péter büszke volt rá, mert ezt akarta tőle látni.
Videó



Nagy Feró behívta Szabó Mariannt, akihez a mentor szerint közel áll az est hangulata. Az egyszer már párbajra kényszerült énekesnő ezúttal a Foo fighterstől választotta a Pretendert. Keresztes Ildikó szerint igaz volt és őszinte, bár az elején rezgett a léc, és ebben Malek Miklós is egyetértett: ő is úgy gondolta, hogy bizonyatalnul indult, de erős volt a folytatás. Geszti Péternek tetszett, de jótanácsként elmondta, hogy ő legnehezebben kategorizálható versenyző az anti-populáris volta miatt. Feró viszont örült, hogy végre valaki igazi rockot választott.
Videó



Egy igazi jelenséget, Király L. Norbertet invitált a közönség elé Keresztes Ildikó. A flitteres fekete öltönybe bújt srác bevetette a dögösebbik énjét Robert Palmer - Addicted to love című dala közben, és élvezte a miniszoknyás táncoslányok gyűrűjét. A közönség szűnni nem akaró tapssal üdvözölte a produkciót. Malek szerint nagyon jó előadó, de rosszalta, hogy a körítéssel elérték, hogy teljesen kommersz legyen. Nagy Feró világszínvonalúnak titulálta a produkciót - ami nála viszont rosszat is jelent. Keresztes Ildikó foggal-körömmel védte mentoráltját, hiszen megmutatta egy harmadik nagyszerű arcát is. Geszti Péter szerint ez egy nagy mutatvány volt, és megdicsérte azért, hogy egy európai szintű showt hozott ide a stúdióba.
Videó



Keresztes Ildikó egyik nagy reménységét, Vastag Tamást konferálta fel, aki az est első magyar rockslágerét, az Edda - Kölyköd voltam című dalát adta elő. Nagy Ferónak nem tetszett az előadás, mert a srác szerinte nem érezte át a mondanivalót, és Geszti Péter is tévedésnek vélte a dalválasztást. Keresztes Ildikó sem volt maradéktalanul elégedett, de elmesélte, Tamás akarta ezt a számot.
Videó



Wolf Katit örömmel hívta be a stúdióba Nagy Feró, hiszen szerinte az édesanyának még ez a műfaj is jól áll. Az estélyit szaggatott pólóra cserélő nő Evanescence - Bring me to life című dalát adta elő. Geszti Péter nagyon megszerette az énekesnőt, még csókot is dobott neki. A dalválasztást és az éneklést is dicsérte Malek Miklós, bár hozzátette, helyenként hamisnak hallotta őt. Keresztes Ildikónak sosem jött be a műfaj, de véleménye szerintjól megoldotta a dolgot. Nagy Feró azonban gratulált, mert kifejezetten élvezte a műsort.
Videó



Geszti Péter Shodeinde Dorkát hívta be, aki kócosra tupírozott hajjal vágott bele a Police - Every breath című számba. A múltkori állva előadott produkció mozgáshiányát is bőven bepótolta: dögösen táncolt közben. Keresztes Ildikó szerint ez az egyik legjobb dal, amit valaha írtak, el volt ájulva a lánytól, de hozátette, nála mindig fél, hogy mikor ront hangot. Malek Miklós is csatlakozott az utóbbi megjegyzéshez. Nagy Feró még szigorúbb volt: egyenesen hamisnak mondta az előadást. Geszti Péter szerint viszont ez volt Dorka eddigi legnehezebb feladata, így ő elégedetten summázta az előadást.
Videó



Miután az összes versenyző megmutatta, mit tud, színpadra álltak közösen is a Ha zene szól című dallal. A vidám közös produkció ellenére mindannyian tudatosították magukban, hogy most énekeltek együtt tízen utoljára. A két legkevesebb szavazatot kapó versenyző ugyanis párbajozik, ezután pedig a mentorok döntenek arról, hogy kit juttatnak tovább a negyedik élő showba.
Videó


A mentorok összegezték az estét: Malek Miklós büszke a versenyzőkre, Keresztes Ildikó szerint ez volt az egyik legjobb adás, és örült, hogy egész este rockzenét hallgathatott. Geszti Péter pedig úgy fogalmazott: jót tett neki a tehetségek látványa.


A fergeteges rockshow lezárásaként berobbant a punkosra zselézett, hidrogénszőke Tóth Gabi. A fiatal lány - dekoltázsa mellett - energikus hangjával is hatalmas ovációnak örvendett.
Videó


Lezárult a szavazás. Sorban behívták a mentorok csapatait a stúdió színpadára, hogy meghallgassák a nézők döntését. A szavazatok összesítése után kiderült, hogy folytathatja a versenyt a NON STOP, Vastag Tamás, Király L. Norbert, Shodeinde Dorka, Takács Nikolas, Vastag Csaba, Szabó Mariann és Wolf Kati.


Párbaj dal Summer Sisters
Videó


Párbaj dal Janicsák Veca
Videó


A párbajt tehát Janicsák Veca és a Summer Sisters vívta egymással. Keresztes Ildikó könnyben ázva figyelte az erőteljes előadásokat. Malek Miklós szerint csodálatosak voltak, és mindannyian kiénekelték a szívüket. Geszti Péter és Nagy Feró is osztotta ezt a véleményt, de azt gondolták, hogy Veca jobb volt mint valaha, így a Nyári-lányokat szavazták ki. Keresztes Ildikó nem győzte hangúlyozni, hogy fantasztikusak mindhárman, majd sírva döntött úgy, hogy a Summer Sisters megy haza.
Videó






Forrás: rtlklub.hu


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése