2010. október 18., hétfő

Vigasztalhatatlan az X-Faktor elsőként kiesett párosa


Nehéz feldolgozni a fiataloknak, hogy az X-Faktor első élő döntőjében kiestek.

Ahogy elmondták, készültek rá, mert ez is benne van a versenyben, de nagyon rossz elsőként kiesni, és ráadásul úgy érzik, vannak akik kevésbé jól énekeltek.

Igen, de itt már nem csak az ének tudás számít, hanem a szimpátia is, a rajongótábor, hisz a szavazatok alapján nem kerültek tovább.

Hallgassatok mentorokra, Malek Miklós mondta korábban "....a kudarcok nagyon fontos lépcsői a sikernek, kudarc nélkül nincs siker".

Tehát fel a fejjel, és küzdjétek le a kudarcokat!

Egy órán át zokogott Mimi és Gergő

Közel egy órán át zokogott vigasztalhatatlanul Mimi és Gergő az X-Faktor első döntője után. A fiatalok képtelenek voltak feldolgozni, hogy számukra véget ért a verseny, s az is megfordult a fejükben, hogy abbahagyják az éneklést.

Lehajtott fejjel, könnyekkel küszködve várta az ítéletet az XFaktor színpadán Mimi és Gergő. Miután kiderült, hogy kiestek, már képtelenek voltak parancsolni az érzéseiknek: egy órán keresztül zokogtak hol egymás, hol az őket vigasztaló barátok, versenyzőtársak, családtagok és mentorok vállán.

– Tudod, mennyit küzdöttem, hogy sikeres legyek? – kérdezte Keresztes Ildikó Mimit, akinek záporoztak a könnyei.


Mimi és Gergő számára véget ért a verseny
Fotó: Isza Ferenc



– De miért pont elsőként? Ez volt minden álmom, ez az életem. Most hogy menjek vissza az iskolába? Hogy folytassam az életem, amikor semmi nem érdekel, csak az éneklés – panaszkodott szipogva a tizennyolc éves lány a mentornak. Néhány pillanattal később már Malek Miklós vigasztalta.

– Ne add fel! Borzasztó fiatal vagy, előtted az élet! – magyarázta a zenei producer, aki szerint talán Mimi és Gergő volt a legnehezebb helyzetben az első döntő előtt.

– Eddig alig szerepeltek a képernyőn, a nézőknek igazán nem sikerült megismerniük őket. Ráadásul, amíg a Non Stop egy összeszokott csapat, a Nyári lányok együtt nőttek fel, addig Miminek és Gergőnek néhány hete lett volna csak összecsiszolódni. De nem szabad abbahagyniuk, a döntős produkcióknak is egyenrangú ellenfelei voltak – magyarázta Malek.

A szikszói Gergőnek is patakokban hullottak a könnyei, a stáb tagjai azzal vigasztalták: nincs még vége. Gergő munkatársunk kérdéseire elmondta, nem tudja, érdemes-e folytatnia.

– Biztos vagyok benne, hogy nálam rosszabb énekesek is bent maradtak ma. Sohasem jártam énektanárhoz, nem iskolázott a hangom, s a színpadi előadással lehettek még gondjaim. Készültem rá lelkileg, hogy ma ki is eshetünk, mégis bíztam az ellenkezőjében. Nem tudom, lesz-e folytatás. Egyelőre nem látom a jövőt – mondta elcsukló hangon.

Forrás: borsonline.hu


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése